Szabadidő magazin - Kinek jó a fesztivál?
Szabadidő magazin

Kinek jó a fesztivál?

2014. június 16. 20:25 |

Kerekasztal beszélgetés a hazai fesztiválok gazdasági és társadalmi értékéről.

A magyarországi fesztiválok szerepéról, jelentőségéről tartottak szakmai beszélgetést, a meghívó,  Joris Huijsmans, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója moderálásával.

A vezérigazgató a többszáz hazai  rendezvényt "hungarikumnak" nevezte. A fesztiválok 70%-át a cég szponzorálja.

Dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője a fesztiválok a turizmusra kifejtett hatását hangsúlyozta.  1970 óta beszélhetünk a tömegturizmus fellendűléséről, mely nagy lendületet adott a fesztiválok megrendezésének is. Ezek kiváló alkalmat biztosítanak egyben az adott hely kulturális, gasztronómiai értékei felmutatásának is. A fesztiválok révén a szezon is meghosszabítható.

Elmondotta, hogy a szállásokra tanúsító rendszert dolgoztak ki, és erre a Nemzeti Tanúsító Védjegyre a jövőben a fesztiválok is jelentkezhetnek.

 Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere  arróé szólt, hogy a fesztiválok milyen élénkitő hatást gyakorolnak az adott település fejlődésére.

Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója  kiemelte. hogy  az adott márkát mindig a megfelelő fesztivál jellegéhez választják ki.

A kerekasztal beszélgetés másdik blokkjában Duma László, a Returpack ügyvezető Igazgatója Fejes Tamás, a Tankcsapda együttes tagja Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT és Balaton Sound alapítói és főszervezői Szabó Zoltán, tartalomfejlesztési vezető, Index vitatták meg a fesztiválokkal kapcsolatos témákat.

A Tankcsapda együttest hosszútávú együttműködés köti a céghez.

 

 

Fotó:Csillag György

                       

Fotósarok