Szabadidő magazin - Kiből lesz a következő legenda?
Szabadidő magazin

Kiből lesz a következő legenda?

2014. június 27. 20:22 |

Szegedi ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség  „Kiből lesz a következő legenda?” címmel  tartotta meg a július 17. és 20. között megrendezésre kerülő szegedi ifjúsági és U23-as világbajnoksággal kapcsolatos sajtótájékoztatóját.

Az eseményen megjelent a verseny nagy reménysége Dudás Miklós is, és azt is megtudhattuk mi köze az ötszörös Viva Comet győztes Children of Distance zenekarnak a sportághoz.

„A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Győztesek sportja volt, ezen a vonulaton maradva pedig megkezdte a Legendák képzését, ám nem csak a versenysportban, hanem kivetítve az élet egész területére. A sportágban legendás egyéniségek dolgoznak, akik emberségben, tisztességben, a környezetük tiszteletében is képesek egyedülállót alkotni. Ráadásul tovább is tudják adni ezt a szemléletet, és ma már itt vannak, júliusban a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságon színre lépnek azok, akik hamarosan legendákká érhetnek, meghatározó alakjai lehetnek a sportágnak” - mondta Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, aki hangsúlyozta nagyon erős utánpótlás bázis áll a háttérben: a tavalyi öt világverseny mindegyikén az éremtáblázat élén zártak fiataljaink, akik a wellandi ifjúségi és U23-as világbajnokságon 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet szereztek.

Az idei stratégia alapján az augusztusi moszkvai felnőtt világbajnokság mögött ez a második legfontosabban rangsorolt verseny, éppen ezért több U23-as kajakos és kenus is lemondott a felnőtt Európa-bajnoki részvételről, hogy a hazai rendezésű világversenyen a legjobb formában állhasson rajthoz.

„Életem legszebb és legrosszabb pillanata is egy hazai rendezésű világversenyhez kapcsolódik, így én a saját bőrömön tapasztaltam meg mennyit ad egy pályafutáshoz, mennyire ösztönző az, ha hazai közönség előtt ér el sikert az ember – mondta Csabai Edvin, szakmai igazgató, aki kiemelte: a 2005-ös szegedi ifjúsági világbajnokságon győztes Kozák Danuta ma már olimpiai és világbajnok, a sportág legnagyobb alakja.

Hogy mindenki megtapasztalhassa a siker ízét, arról a jól megtervezett válogatási rendszer gondoskodik, Hüttner Csaba, a szövetség utánpótlás vezetőedzője ugyanis idén is úgy állította össze a programot, hogy a most hétvégén sorra kerülő franciaországi Európa-bajnokságon és a szegedi világbajnokságon is más-más egységek jutnak majd szóhoz.

„Ezzel a szisztémával igyekszünk még több fiatalnak versenyzési lehetőséget adni, az ifjúságiaknál B-csapat, az U23-asoknál a huszonegy év alattiak indulnak majd Franciaországban – magyarázta Hüttner Csaba, aki azt is elmondta, hogy szeretné, ha versenyzőink Szegeden túlszárnyalnák a 2009-es moszkvai világbajnokság eredményeit, igaz, egy kicsit nehezebb helyzetben vannak a maiak, mert már csak olimpiai számokban rendeznek versenyeket a világbajnokságon.

Hogy milyen érzés hazai közönség előtt a dobogóra állni? Erről Dudás Miklós mesélt, aki a 2008-as szegedi ifjúsági Európa-bajnokságon és most májusban a világkupán is megtapasztalta ezt az érzést. Ráadásul a világbajnokságon szeretné a Tótka Sándorral alkotott új párosukat is letesztelni, hiszen reményei szerint a jövő évi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon és a 2016-os riói olimpián is nagy szerep hárul majd kettősükre.

„Az embernek rengeteg ad, ha a családja, a szerettei előtt érhet a csúcsra, ez olyan érzés, amelyet nem lehet megunni, minél többször át kell élni” - mondta Dudás, aki az egyik főszereplője a versenyre készült, az ötszörös Viva Comet győztes Children of Distance zenekar dalára összeállított klipnek. A zenekar egyik tagja, Ács Róbert, aki korábban focizott, így nem volt semmiféle kapcsolata a sportággal, lenyűgözőnek nevezte a kajakosok és kenusok által képviselt értékeket, azt a munkát, amelyet végrehajtanak a nagy sikerek érdekében.

Az előzetes nevezések alapján ismét nemzetközi siker lesz ez a világbajnokság, hiszen mint Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára elmondta: több mint 80 nemzet 1500 akkreditáltja érkezik majd az eseményre, és az ICF patrónus programjának köszönhetően Észak-Koreából és több Afrikai nemzetből is jönnek majd versenyzők hazánkba.

Az esemény a helyszínen ingyenes megtekinthető lesz, míg a Sport TV élőben közvetíti majd a világbajnokság eseményeit.

 
 
 
Fotósarok