Szabadidő magazin - Karácsonyi toplista
Szabadidő magazin

Karácsonyi toplista

2009. december 17. 19:50 |

Az LCD tévék, GPS készülékek és netbookok a slágertermékek

 Az LCD tévék, GPS készülékek és netbookok az idei slágertermékek, míg a tavaly főszerepet játszó játékkonzolok iránt visszaszorult a kereslet – többek között ez derült ki a Depo.hu árösszehasonlító oldal karácsonyi toplistájából.

 

Idén az LCD tévé az egyik slágerajándék, míg játékkonzolból kevesebb kerül a fa alá, mint tavaly – többek között ez derült ki a közel 150 ezer terméket kínáló Depo.hu karácsonyi toplistájából. „Míg tavaly egyértelmű volt a játékkonzolok fölénye – decemberben a top10-be öt hasonló termék is bekerült –, addig idén a legkeresettebb alapgép is csupán a 19. helyet tudta megszerezni – mondta Szabari László, a Depo.hu üzletág vezetője. – Az LCD tévék ugyanakkor a legkeresettebb tíz termék közt három helyet is elfoglalnak.

Az érdeklődés nem csak a tavalyi évhez képest, de az ünnepi bevásárlást megelőző időszakhoz viszonyítva is megnőtt: októberben még csak egyetlen LCD tévé képviseltette magát a top10-ben.

Decemberben egyébként sokan keresik még a GPS készülékeket, netbookokat és számítástechnikai kiegészítőket. Bár a 2007-ben még slágerterméknek számító digitális fényképezőgépek már nem tartoznak a kedvencek közé, idén a negyedik helyet egy digitális képkeret foglalta el.

A Depo.hu statisztikái azt mutatják, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest az ünnepek előtt nem csökkent az érdeklődés, ugyanakkor idén drágább ajándékokat kerestek a látogatók. Míg a 2008-ban slágerterméknek számító játékkonzolok ára 30 ezer és 80 ezer forint között mozog, addig az idén népszerű LCD tévék közül a legolcsóbb is közel 90 ezer forintba kerül, míg a tizedik helyet elfoglaló modell csaknem 200 ezer forintot kóstál. „Az adatok ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a kevésbé ismert márkák helyett mindkét évben inkább a jó nevű gyártók termékeit keresték a látogatóink, ami arra utal, hogy számítástechnikai, műszaki cikkek esetén fontos szempont a megbízhatóság” – magyarázza Szabari László.

A Depo.hu-n keresett termékek közül idén a GPS készülékek, valamint a digitális képkeret számítanak „szerényebb” ajándéknak: míg előbbi ára 20-25 ezer forint körül mozog, addig a top10-ben szereplő képkeret 12 ezer forintért érhető el.

 

Fotósarok