Varázsfuvola a Vígszínházban

Tamino és Pamina álma

                               Varázsfuvola főpróba a Vígszínházban

   Mozart remekműve a Varázsfuvola, minden valamirevaló operaház repertoárjának alapköve. A Magyar Állami Operaház Karácsonyra újítja fel a művet. Ám nem az Operaház épületében, hanem a kisebb nézőterű Vígszínházban. Ez azonban még jót is tesz a darabnak, Mozart muzsikája ugyanis kevésbé vész el a kisebb térben.

   Marton László rendezése megfiatalítja a történetet. Lesöpör róla minden rárakódott hamis pátoszt, operás romantikát, giccses érzelgősséget, belemagyarázott ezotériát. Fiatalos előadás született. Kevés, de nagyon mobil díszlet segíti a helyszínek illúziójának felkeltését. Tulajdonképpen egy szobabelsőt látunk, állandóan változó szemszögből, perspektívából. Néha nem tudjuk, mi van fenn, és mi van lenn, néha a padló a plafon és fordítva. Változnak a falak, az ablakok. Néha a szőnyeg a falon van, néha a plafonon. Ehhez aztán sokféle szórakoztató, vicces játékötlet társul, a felfelé eső leejtett labdától, a harmonikázó radiátorig. Kissé szürrealisztikus a kép, de az előadás egészét nézve teljességgel logikus. Ugyanis az egész előadás tulajdonképpen két fiatal ember: Tamino és Pamina álma. Ők álmodják a darabot, és álmukban végigjárják a felnőtté válás rögös útját. Ők ketten a valóságos figurák, hozzájuk szegődnek aztán kísérőül, kísértőül, akadályozóul és segítőül a darab többi szereplői, a schikanederi, mozarti gondolatok, eszmék megtestesülései. Az Éj királynője a gonoszság, bosszúvágy, düh és fékezhetetlen indulat kifejezője és kísérete a három Hölgy. Sarastro a bölcsesség, a nyugalom, a tudás, a humánum, a megbocsátás alakja és kísérői. Papageno a hétköznapiság, az életigenlés, a kis vidámságok és kis szomorúságok, a kis csibészségek szerethető figurája, vagy Monostatos, a gyáva, sunyi kis zsaroló.

   E Társak segítségével járja végig útját a két valóságos fiatal. Az út végén eltűnik a Királynő és kísérete, de Sarastro is sötét csuklyát húz a fejére, és csillagfény kísérőivel együtt beolvad a sötét háttérbe. Kilép a játékból Papageno is, aki meglelte Papagenáját.

   Nagyszerű szereposztásban láthattuk a mai főpróbát. Fischer Ádám vezényelte az Operaház zenekarát.  Sarastro szerepét Polgár László keltette életre. Azaz nem is keltette, ő maga volt Sarastro. Hangjáról, annak kiteljesedett szépségéről nem is szükséges írni, azt a világon mindenhol jól ismerik. Ami azonban még ehhez hozzájárul az a végtelen egyszerűsége és nagyszerű szövegmondása. Az előadást magyar nyelven éneklik, mondják. Polgár László prózai szövege éppolyan magától értetődő természetességgel szólalt meg, mint az énekelt szöveg. Öröm volt hallgatni és élvezni, hogy minden szavát, Sarastro minden gondolatát kristálytisztán értettük.

   Az Éj királynője szerepét Miklósa Erika énekelte, alakította. Ezzel a szereppel már a világ valamennyi jelentős operaházában vendégszerepelt. Nem csak fantasztikus koloratúra-technikájával bűvölte el a közönséget, hanem káprázatos külsejével is. A gonosz Királynő egy abszolút királynői Domina lett ebben az előadásban. Hozzá alakították külsejüket a kíséretében levő Hölgyek is. (Fodor Beatrix, Szolnoki Apollónia, Gál Erika)

   Monostatos aljas, kis zsaroló szerepében Megyesi Zoltánt láttuk motorosruhában. Alakításában, abban a percben, amikor meg akarja erőszakolni Paminát, egy pillanatra feltárult ennek a szerencsétlen figurának a végtelen magányossága is.

   Tamino szerepét Brickner Szabolcs énekelte, akinek ideális mozarti tenorjához nagyszerűen társult kamaszos bája. Paminát a remek hangú, kislányos bájú és tisztaságú Hajnóczy Júlia alakította.

   Papageno szerepére a prózai színész Nagy Ervint kérték fel, aki becsülettel végigénekelte a szólamát, de megérdemelt sikerét nem elsősorban ezzel, hanem nagyon kedves, vidám, szomorkás, természetes, nagyon emberi, prózai színészi és nem „operás” színészi alakításával aratta.

   Az előadás végére Tamino és Pamina legyőzik magukban a gonoszt, ellenállnak a kísértéseknek, kiállják a próbákat, gyermekek útjuk végére értek, felnőttek, megtanulták az élethez szükséges tudnivalókat, eljutnak a kapuhoz, kiléphetnek az Életbe. Vagyis közénk a kivilágosodó nézőtérre. Higgyünk benne, hogy még sokáig megmaradnak olyannak amilyennek most, a felemelő mozarti finálé utolsó hangjai közben látjuk őket. Aztán összecsapódik a függöny.

Fotó:Kaján Tibor rajza