Szabadidő magazin - 10. Újbuda Jazz Fesztivál
Szabadidő magazin

10. Újbuda Jazz Fesztivál

2014. szeptember 2. 20:12 |

Női szólisták a középpontban.

10. Újbuda Jazz Fesztivál

2014. szeptember 2-7.

MU Színház, A38 Hajó

Budapest legnagyobb kerülete, Újbuda önmagában az ország hatodik legnépesebb települése lenne. Az idén tizedik alkalommal megrendezett Újbuda Jazz Fesztivál e nagyváros méretű kerület egyik legfontosabb, nagy hagyományú kulturális rendezvénye. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy műfajában – a szabad improvizációs zenében – európai jelentőségű fesztivál, amin az elmúlt évek során a színtér legkomolyabb művészei léptek fel. Igazi nemzetközi dzsesszünnep minden szeptember elején, ami hol a magyar népzenei hagyományokat a kortárs kísérletekkel ötvöző „bartóki” tradícióra, hol a német dzsessz nagy hatvanas-hetvenes évek-beli korszakára, hol a New York-i avantgárdra, hol a világhírű lengyel szcénára fókuszál.

 

Ezúttal a program úgy alakult, hogy a női szólisták kerültek a középpontba. A – lássuk be – erősen férfiközpontú dzsesszben a női előadók nagyon sokáig kizárólag énekesként kaptak teret, és elhanyagolható volt a hangszeresek szerepe. Ez szerencsére napjainkra már megváltozott, és sok-sok nagyszerű hangszeres szólistanő szerepel a színpadokon. A 10. Újbuda Jazz Fesztivál programja ezt a térnyerést próbálja bemutatni, és bizonyítani, hogy – az irodalomhoz, filmhez, képzőművészethez hasonlóan – a „kísérleti”, szabad improvizációs zene fejlődéséshez, sokszínűségéhez alapvető módon járul hozzá a jellegzetesen „női” hang.

 

2014. szeptember 2., kedd 20:00

Random Trip

A38 Tetőterasz

Belépő: 800 Ft.

 

2014. szeptember 3., szerda 19:30

Mats Gustafsson & Didi Kern duó (S/A)

Susana Santos Silva & Torbjörn Zetterberg duó (P/S)

Soyut Boyut (TR)

A38 Koncertterem

Belépő: 2200 Ft, elővételben: 1700 Ft.

 

2014. szeptember 4., csütörtök 19:30

Grencsó Kollektíva feat. Lewis Jordan & Barabás Lőrinc (H/USA)

Reut Regev's R*time (IL)

Modal Jazz 5

A38 Koncertterem

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

2014. szeptember 5., péntek 20:00

Sophie Agnel & John Butcher & Márkos Albert Trió (F/UK/H)

Joëlle Léandre Solo (F)

Franz Hautzinger - Julo Fujak - Sőrés Zsolt Trió (A/SK/H)

MU Színház

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

 

2014. szeptember 6., szombat 19:00

Orange The Juice (PL)

1/2 Orchestra (RU)

A38 Koncertterem

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

 

2014. szeptember 7., vasárnap 20:00

Ajtai Péter & Miklós Szilveszter & Pozsár Máté Trió

Benkő Róbert & Geröly Tamás & Grencsó István Trió feat. Johannes Bauer (H/D)

MU Színház

Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.

 

 

Szabad egyensúlyok – Szabados György 75.

2014. szeptember 7., vasárnap 18:00

MU Színház

A belépés díjtalan.

Idén lenne hetvenöt éves a magyar avantgárd dzsessz és kortárs zene egyik legkiemelkeddőb komponistája, zongoristája és zenekarvezetője, a három évvel ezelőtt elhunyt Szabados György. A jubileum alkalmából CD-bemutatóval, filmvetítéssel és beszélgetéssel tisztelegneka huszadik századi magyar kultúra nagy formátumú egyénisége előtt.

 

 

 

Fotósarok