Szabadidő magazin - Mozgásfesztivál
Szabadidő magazin

Mozgásfesztivál

2014. szeptember 24. 20:50 |

5 korcsoportban 50 próba a szépkorúaknak.

Mozgásfesztivál a régebb óta fiataloknak

 

Nemcsak a húszévesekre gondol a Magyar Szabadidősport Szövetség, amely – a szeptember eleji Családi Mozgásfesztivált követően – október 1-én rendezi meg a Szépkorúak Testébresztő Fesztiválját. Az ingyenes eseményre Cegléden kerül sor. Az MSZSZ a korábbi tapasztalatok alapján több száz mozogni vágyó nyugdíjast vár délelőtt 10 órától a Gál József Sportcsarnokba. 

 A szervezők elmondása szerint hazánkban alig akad olyan sportrendezvény, amely kifejezetten az idősebbeket célozná meg, országos pedig egyáltalán nincs. Ezt az űrt igyekszik betölteni a szépkorúak sportfesztiválja. A cél, hogy a régebb óta fiataloknak segítsenek fiatalságuk megőrzésében, életminőségük javításában.

A nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező, vállalkozó kedvű résztvevőket 5 korcsoportban 50 sportos, de biztosan nem teljesíthetetlen próba várja. A programot színesítő előadások mellett 34 féle ingyenes szűrővizsgálat áll a jelenlévők rendelkezésére, idén először pedig az aktivitások utáni, termálvizes fürdőzési lehetőséggel is kedveskednek a szervezők.

 

Az eseményről részletek a Magyar Szabadidősport Szövetség internetes honlapján, a www.masport.hu oldalon találhatóak.

 

 

 

 

 

 

Fotósarok