Szabadidő magazin - Év Bortermelője
Szabadidő magazin

Év Bortermelője

2014. december 6. 20:36 |

Eredményhirdetés a Magyar Bor Akadémián

 

 

 

2014. december 5-én  kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője 2014” cím nyertesét.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

 

A 2014. Év Bortermelője díj nyertese:

 

Dúzsi Tamás,

a Szekszárdi borvidékről.

 

„A megtermelt alapanyagból sok munkával és odafigyeléssel igyekszünk a legtöbbet borainkból kihozni, jól iható, szerethető borokat készíteni. Egy rosé olyan legyen, hogy egy pohár elfogyasztása után ne tudjon az ember szabadulni a gondolattól, hogy meg kellene inni még egyet! A nehéz vörösboroknál pedig azt szoktam mondani, hogy nem hátrány, ha a komolyzenének is szép a dallama.”        

Az egykor a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 64 éves szekszárdi borászt az őt gyerekkora óta körüllengő szőlő és bor illata ihlette arra, hogy saját maga is kitanulja ezt a mesterséget. Pályafutását a Szekszárdi Állami Gazdaságnál kezdte, majd borász és testnevelő tanárként dolgozott a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. A Pannónia Sörgyár és az Aliscavin után hazasodorta az élet, hiszen 1994-ben Tamás úgy döntött, hogy megpróbál a maga ura lenni, és elindította 3,6 hektáron saját borász vállalkozását. Jelenleg 26,5 hektár saját szőlőt művel, de bérelt és termeltetett területeivel együtt 45 hektárról készít bort a család.

 

Ha ki kellene emelnie kedvenc borát, akkor Tamás nehezen tudna választani, mint ahogy a szívéhez legközelebb álló gyermekét sem tudná megnevezni az ötből. A borászat jövője tehát megalapozott, ami a családi erőforrást illeti, hiszen gyermekei már vagy végzett szakemberek, vagy kacérkodnak a gondolattal, hogy majd egyszer a borász szakma tagjait gyarapítják.

 

Borai rendkívül sikeresek. Nemzetközi, vagy nemzetközileg akkreditált versenyeken az utóbbi években Franciaországban, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Magyarországon rengeteg érmet kaptak rosé borai és vörösborai. 2014-ben több aranyéremmel tértek haza többek között a Le Mondial du Rosé, a Challenge International du Vin, a ProWein és a Mundus Vini borversenyekről is.

 

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász : 

Bolyki János – Egri borvidék

Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék

Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék

Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék

Szőke Mátyás – Mátrai borvidék

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotósarok