Szabadidő magazin - Magyar verset a Holdra
Szabadidő magazin

Magyar verset a Holdra

2015. január 17. 20:50 |

Szavazni lehet, melyik költeményt küldjék a Holdra

Meglepő vállalkozásba fogott a hetedik születésnapjához közeledő Kultúrpart. Az internetes portál olvasói a Puli űrszonda segítségével egy magyar verset küld a Holdra.

Az olvasók január 1-ig küldhették el azokat a max. 12 soros verseket, vagy versrészleteket, amelyeket a Molnár Piroskából, Turi Tímeából, Dr. Tarján Tamásból, Dr. Pacher Tiborból és Fehér Renátóból álló szakmai zsűri átolvasott, majd kiválasztotta közülük a „legholdravalóbbakat”. Most ismét az olvasókon a sor, hogy eldöntsék: melyik magyar költő verse legyen a világ első olyan költeménye, amely egy másik égitestre kerül. Az előzsűrizett 15 vers közül
ITT lehet választani.

Ady, Petőfi, Juhász Gyula és Nagy László is versenyben van, ahogy Szécsi Margit, József Attila, Radnóti, Pilinszky, Babits és Weöres is, de sajnos elenyészően kevés kortárs mű érkezett. Viszont sok önjelölt műkedvelő fabrikált rímeket, ezek közül a legjobbak a szerkesztőség különdíjában részesülnek.

A szavazók között stílszerűen egy-egy páros belépőjegyet sorsolnak ki a február 4-i
Galaxis útikalauz stopposoknak című előadásra a Szkéné Színház jóvoltából, illetve az operakedvelők február 21-én José Cura-t hallgathatják meg az Arénában a Danubius Musicnak köszönhetően. Az eredményhirdetés a Magyar Kultúra Napján, a Kultúrpart 7. születésnapján, január 22-én lesz, ekkor nem csak az derül ki, melyik verset viszi magával a puli, de az is, hogy ki küldte be a nyertes művet. Ő ugyanis egy csodás hétvégét nyer két fő részére – ha nem is a Holdon, de Móron - a Hétkúti Wellness Hotel és Lovasparkban.

A Puli előreláthatólag 2016 második felében érkezik meg a Holdra, addig még számos, elsősorban anyagi természetű akadályt kell leküzdenie. De jó esélyünk van rá, hogy mi legyünk a negyedik nemzet, akinek a járműve elérte égi kísérőnket. Aki támogatni szeretné a projektet,
itt megteheti.

Fotósarok