Szabadidő magazin - Koppenhága
Szabadidő magazin

Koppenhága

2015. január 22. 21:21 | Gold György

"Tenni vagy nem tenni" Bemutató a Rózsavölgyi Szalonban

                                                    / téma és variáció/            

 „variáció (=változat): egy zenei gondolat (téma) különféle kidolgozásainak sora.” Darvas Gábor: Zenei zseblexikon .                                                                                                  

Tulajdonképpen ezzel a zenei szakszóval írható le a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatójának, Michael Frayn: Koppenhága c. színművének formája.

A 2000-ben a legjobb drámának járó Tony-díjat elnyert darab valós, de máig meg nem fejtett, talányos történetet mesél el. A huszadik század két világhírű, Nobel-díjas fizikusának, a dán, félig zsidó Nils Bohrnak és a német Werner Heisenbergnek majdnem apa-fiúi viszonyát, szoros baráti, munkatársi kapcsolatát, majd szembekerülésükett és legfőképpen koppenhágai találkozásukat, melynek csak megtörténte ismert, de hiteles, valós története nem.

A híres találkozó az után jött létre, hogy a náci Németország lerohanta Dániát, ahol Bohr élt és dolgozott, Heisenberg pedig Németországban maradva kiszolgálójává lett a náci rendszernek, elfogadta az egyetemi katedrát, folytatta tudományos munkáját és a német atomfizikai kutatások vezetője lett. Ám egyszer, váratlanul megjelent a már megszállt Koppenhágában és találkozót kért Bohrtól. Eddig hiteles a történet, de az, hogy mi történt ezen a találkozón, miről mennyit vitatkoztak, miről tárgyaltak, a mai napig nem tisztázott.

A színdarab tulajdonképpen ennek a találkozónak (téma) többféle szempontból, nézőpontból történő elmesélése (variációk). A darab kezdetekor a már halott fizikusok és Bohr felesége Margrethe emlékeznek vissza életükre, a múltjukra. Aztán az egész darab folyamán váltakoznak az idősíkok, hol 1921-ben, hol 1940-ben, hol 1942-ben, hol valamikor a háború után vagyunk. Miközben a két fizikus tudományos és politikai vitája zajlik, megismerkedünk mindkettejük életével, tragédiájukkal. Heisenberg (aki többször is emlegeti Beethoven kamarazenéjét, és maga is hangszeres játékos) egy koncert után megismerve, rövid idő múlva feleségül vesz egy nőt, aki ugyan felesége, és gyermekei anyja, de nem igazi társa, nem ér fel a férfi intellektusához. Bohr felesége viszont tökéletes, földön járó és a realitásokat jól ismerő társa férjének. Az ő tragédiájuk két elsőszülött fiúk elvesztése: az egyik betegségben hal meg, a másik vitorlázás közben, baleset következtében apja szeme láttára a tengerbe fullad, egész életre szóló lelkiismeret furdalást okozva a férfinak.

A koppenhágai találkozó többszöri variációja a színmű magva. Ezen a találkozón vetődnek fel a nagy fizikai, tudományos kérdések és a nagy erkölcsi dilemmák. Hol Bohr szemszögéből, hol Heisenberg szemszögéből látjuk a vitát. Heisenberget a háború után a tudományos közélet nehezen fogadta vissza. Ő azt állítja, hogy miközben részt vett a náci atombomba kifejlesztésének programjában, szándékosan hátráltatta azt. Azt is állítja, hogy a koppenhágai német követségen levő barátai segítségével ő figyelmeztette Bohrt illetve a dániai zsidókat, közelgő elhurcolásuk veszélyére.

Történelmi tény, hogy a deportálás megindulása előtti este Dánia lakossága egy emberként mentette a menekülőket, elbújtatták őket és segítették átjutásukat Svédországba. Így menekült meg maga Bohr is.

Bohr azonban azt feltételezi, hogy Németország azért nem fejlesztette ki az atombombát, mert Heisenberg tévúton járt, számításai nem voltak helyesek, nem voltak képesek a bomba előállítására. Ha sikerült volna, akkor bizonyosan ledobták volna, elsősorban Londonra, de lehet, hogy Párizsra, vagy éppen Koppenhágára. Ezzel szemben Heisenberg egy másik variációban azt veti vitapartnere szemére, hogy amíg ő nem vett részt semmilyen gyilkosságban, addig Bohr Amerikában, Los Alamosban segítette az atombomba előállításához szükséges tudományos kutatást és ilyen módon, ha csak parányi részben is, de bűnös a Hirosimában és Nagasakiban meghalt emberek halálában.

Ezek mellett a nagyon súlyos erkölcsi kérdések mellett persze felvetődnek még olyan kérdések is, hogy meddig érdemes egy diktatúrában maradni, meddig érdemes kollaborálni az elnyomó hatalommal és kiszolgálni azt? Részt lehet-e venni bármilyen morálisan igazolható cél érdekében, tömegpusztító fegyverek létrehozásában, vagy azt szolgáló kutatásokban?

Természetesen olyan matematikai–fizikai-filozófiai, tudományos kifejezésekkel, fogalmakkal is találkozunk, amelyet a nézők döntő többsége nem ismer, amelyekhez nem ért, de a darab ettől még tökéletesen érthető, sőt, nagyon okosan, segítségül a programfüzetben kislexikonszerűen még rövid magyarázatukat is megtaláljuk. Találkozunk a 20.sz. legismertebb fizikusainak, politikusok és náci vezetők neveivel is, az ő egy-két soros életrajzuk is megtalálható a programfüzetben. A helyszínek, idősíkok, és az ismert vezetők, tudósok felismerését pedig még háttérvetítés is segíti.

A Rózsavölgyi Szalon közepére helyezett kis pódiumon három szék, egy kerékpár és egy asztalka a díszlet.  Bohr feleségét a két pont, a két elvont elmélet között a valóságot képviselő, ugyanakkor mindkét felet megértő, szerető (az egyiket férjeként, a másikat szinte fiaként), őket objektíven kívülről látó és megítélő asszonyt Kútvölgyi Erzsébet testesíti meg. Bohrt, az erkölcsi fölényének tudatában levő, de a másik felet is megértő, hol szerető, hol gyűlölő tudóst, a darab végén önmaga szerepét is más színben látó fizikust Gyabronka József alakítja. A maga zsenijének tudatában levő, de tudása határait felismerő, erkölcsi hibáit felvállaló, ugyanakkor magát ártatlanul meghurcoltnak tartó német fizikus szerepét Őze Áron játssza. Valló Péter rendezése a már említett eszközök segítségével világossá teszi a darab bonyolult szövetét, felveti a nagy emberi problémákat, társadalmi, erkölcsi kérdéseket, de nem dönti el azokat, azt a nézőkre bízza. Bár a kétrészes előadás tempósan pereg, az első rész poétikus lezárása után a második rész első harmada némiképpen lelassul, hogy aztán újra felgyorsulva jusson el a befejezésig.

Az egész előadás, a színészek játéka, egymásra figyelése, együttműködésük, váltásaik, a játékuk lüktetése, tempója, egy nagy, talán éppen Beethoven által írott vonóstrióra emlékeztet, ahol a két egyenrangú szólam a két hegedűé, a két férfiszínészé, közöttük a brácsa a női szólam.

„Trió: háromtagú hangszeres együttes, illetve erre az összeállításra készült zenemű. A vonóstrió kétféle összetételű lehet: hegedű-brácsa-cselló, vagy két hegedű-brácsa.” Darvas Gábor: Zenei Zseblexikon

 

 

 

Fotósarok