Szabadidő magazin - Főhajtás a legnagyobbak előtt
Szabadidő magazin

Főhajtás a legnagyobbak előtt

2015. március 9. 19:45 |

Pannon Filharmonikusok

Karl Amadeus Hartmann születésének 110. évfordulója előtt hajt fejet a Pannon Filharmonikusok március 12-én Pécsett, a Kodály Központban, valamint március 13-án a budapesti Művészetek Palotájában adott hangversenyén.

Hartmann neve zeneértő közegben is csak kevesek számára cseng ismerősen, miközben a szerző minden bizonnyal a német szimfonisták legnagyobbjai közé tartozik. A Pannon Filharmonikusok a 2014/2015-ös évadában mondhatni küldetésének tekinti, hogy közönségével a komponista zenei munkásságát megismertesse, mindehhez olyan zeneműveket hívott segítségül, melyek mindegyike a szerzőóriások között jelöli ki Hartmann zenetörténetben elfoglalt helyét. Szimfonikus műveinek intenzitása, tartalmi gazdagsága és strukturális komplexitása alapján az értelmezők Hartmann stílusát gyakran az érett Sztravinszkijéhez vagy Bartókéhoz hasonlítják.

A Mesterek emlékezete címet viselő koncerten játszott zeneművekkel a PFZ olyan szerzőnagyságokat elevenít fel, akik valamennyien felülmúlhatatlant alkottak a maguk jellemző műfajában. Max Christian Bruch közel 200 szerzeménnyel írta be magát a zenetörténetbe. A magyar származású világhírű hegedűművésztől, Joachim Józseftől származik a megállapítás, miszerint a németeknek négy hegedűversenye van: Beethovené a legnagyobb, Brahmsé a legkomolyabb, Mendelssohné a legbensőségesebb, de mind közül a leggazdagabb és legcsábítóbb Bruch 1867-ben elkészült g-moll concertója, ezt játssza most koncertjén a PFZ.

Wagner máig tartó elképesztő népszerűsége már röviddel a szerzőóriás halála után megihlette azokat a szerzőtársakat, akik operáiból egy-egy részlet kiragadásával komponáltak szimfonikus átiratokat. A holland származású Henk de Vlieger is előszeretettel nyúlt Wagner-művekhez, kompozícióiban a gondosan kiválogatott operarészletek új, önálló zenekari művekké állnak össze. A zenekari tisztelgésként meghatározott, 2005-ben elkészült szimfonikus adaptációja a Nürnbergi mesterdalnokok című Wagner-operának azt a 11 részletét dolgozza fel, amelyek a leginkább képesek megragadni a dráma lényegét.

A koncert szólistája Kelemen Barnabás, a Pannon Filharmonikusok 2014/2015-ös évadának rezidens hegedűművésze. Benjamin Ziervogelt, a Szlovén Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmesterét a Wagner-műben való közreműködésre kérte fel a pécsi együttes. A hangversenyen a Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor, vezető karmester dirigálja.


 

Mesterek emlékezete

2015. március 12., csütörtök 19.00h, Kodály Központ

2015. március 13., péntek 19.30h, Művészetek Palotája

 

Hartmann: II. szimfónia - Adagio

Bruch: g-moll hegedűverseny

Wagner–Henk de Vlieger: A nürnbergi mesterdalnokok - zenekari tisztelgés

 

Közreműködik:

Kelemen Barnabás – hegedű,

Benjamin Ziervogel – koncertmester

 

Vezényel: Bogányi Tibor

 

 

Fotósarok