Barcelona-útirajz

Csodálatos naplemente, fekete égen fehér sirályok.

A repülőtér egészen elképesztő. A fekete márvány burkolat mindent visszatükröz. Így az kicsit valószínűtlen, ki az, aki felfelé megy a mozgólépcsőn, és vajon ugyanaz megy közben lefelé? S a mozgójárdáról lelépők hová lépnek? A semmibe? Vagy a nagyonis katalán valóságba? Mert ezt sugallja minden. A kétnyelvű feliratok. A zászlók. Tudunk valamit egyáltalán róluk? Nemrégiben kétszázezren deklarálták, hogy független államban szeretnének élni, ez a szavazók 94,7 százalékát jelentette, csakhogy a szavazásra jogosultaknak csupán a harminc százaléka jelent meg – írja a HVG. Mindenesetre megérkezünk, s minden gördülékenyen zajlik. Taxi, szálloda, az erkélyről kinézünk, kis tér, később tudjuk meg, hogy az Eixample (nagyobbítást jelent a szó) egész negyede ugyanilyen házakból és terekből áll. Ez a negyed a legsűrűbben lakott rész a városban, a XIX. század középétől kezdték építeni, a házak franciaerkélyesek és az ablakokon zsalugáter, szabályos utcáin egyirányúsították a forgalmat, terein narancsfák zöldellnek. Ahol mi lakunk, az a textilnegyed. Na, hazaérkeztünk, Bécsben is a textilnegyedben lakunk, ugyan már egyre kevesebb az üzlet itt az első kerületben. Beesünk egy közeli kis bisztróba, csupa helyi törzsvendég, válogatunk a tapas-ok között, articsóka grillezve, sonkakrémes krokett, gomba, krumpli, hal. Minden nagyon finom, s ezt a vicces pultosnő tudtára is adjuk, testbeszéddel, csettintünk és mosolygunk. Felszállunk az emeletes buszra a Plasa Catalunya óriási terén, ahol mindig iszonyú sokan vannak. Bedugjuk a fülünkbe a hallgatót, és indulunk (nekem tényleg ennyire kicsi a fülem, hogy mindig kiesik??). Késő délután-kora este megyünk az ismeretlen városon át, s máris látjuk a modernismo (szecessziós) épületeit, a Gaudi tervezte Casa Batlló-t és a La Pedrera-t, a Sagrada Familiát, ami tényleg olyan, mint egy sárból csöpögtetett homokvár, a Pedralbes kolostort és az FC Barcelona stadionját. Itt sokan leszállnak, kíváncsiak Európa egyik legnagyobb futballarénájára, ahova több mint 98 ezer ember (nyolcvanezer bérlettulajdonos van, a tagság itt apáról fiúra száll) fér el. A klubot 1899-ben egy itt élő svájci alapította, s hosszú története során különleges szerepet játszott a katalán történelemben, például a hosszan tartott Franco-diktatúra idején a szurkolók a betiltott katalán zászló helyett a klub kék-vörös zászlóját lengették, ami felért egy tüntetéssel. Csodálatos a naplemente, buszunk már a tengerpart felé tart. Fekete égen fehér sirályok. A kikötő. Ivelt híd visz a Rambla széles sétányáról, sokan tartanak a Cines Maremagnum felé, melyben Imax mozitermek és Európa legnagyobb akváriuma várja a családokat. Ezt most kihagyjuk, de mi is kiszállunk, s a kikötő egyik teraszán iszunk valamit. Alig vannak még, itt később kezdődik az élet. Elsétálunk a Barri Gotic negyed felé, ez a legrégibb városrész, kicsit olyanok a szűk utcák, mintha Velencében bolyonganánk. Kávézók, apró üzletek, galériák, fodrászok, éjjel-nappal nyitvatartó zöldségesek. Óriási biciklitárolók, ebben a városban több mint száz kilométernyi bicikliút van. A Teller de Tapasba rövid várakozás után bejutunk. Nem szokatlan ez erre, szinte majdnem minden bár vagy vendéglő előtt sor áll. Finom halak, rákok, friss kenyérkék, és persze nagyon jó spanyol vörös bor.

Másodközlés: http://statlerandwaldorf.blog.hu/2010/01/16/gaudi_es_fc_barcelona