Unokám Benjamin

Ulickaja premier a Rózsavölgyi Szalonban

 Eszter Lvovna egy nagyon jellegzetes (zsidó) nőtípust testesít meg: az úgynevezett „jiddise mame” típusát. Azt az asszonyt, aki ha utál valakit, azt nagyon utálja, viszont akit szeret, azt szíve teljes szeretetével szereti. Annak lesi minden kívánságát, a saját élete rovására is kiszolgálja, mos, vasal, varr és főz rá. Viszont cserébe vasakarattal irányítja életét, szól bele a szeretett személy élete legintimebb dolgaiba is. Ezt teszi egyetlen megmaradt rokonával és barátnőjével is, de legfőképpen már felnőtt fiával, aki mellől, bár vélt jó szándéktól vezérelve elmar minden nőt, kedvest, barátnőt, és az ő általa kiszemelt lányt veteti el vele feleségül: a régi, vidéki, ismerős zsidó család megmaradt tagjának egyetlen ifjú lányát. Természetes, hogy a felnőtt férfi, a fizikatudományok kandidátusa, a nászéjszakán elmenekül Moszkvából az új, bármennyire is fiatal, kedves, szelíd asszony elől Oroszország másik felébe: Vlagyivosztokba, ahol az anyjától távol, végre úgy és azzal élhet, ahogy akar, és akit igazán szeret, a korban és intellektuálisan valóban hozzáillő nővel. Így őt személyesen nem is ismerhetjük meg. Persze az, hogy a Moszkvában maradt, elhagyott fiatal felesége valamint az anyai szeretet és gondoskodás tárgya nélkül maradó anyja, hogyan oldják meg további életüket, az más kérdés, de az is kiderül Ljudmila Ulickaja: Unokám Benjamin című színdarabjából, melyet magyarországi bemutatóként tűzött műsorára a Rózsavölgyi Szalon.

A négyszereplős darabot Bagó Bertalan rendezte. A Rózsavölgyi termének adottsága, hogy a nézőteret és a színpadul használható dobogót sok féle módon lehet elrendezni, mint ahogy az minden eddig látott esetben történt. Sajnos a térbeli elrendezés ebben az előadásban sikerült a nézők nagy része számára a legkényelmetlenebbre. A helyiség két oldalán elhelyezett dobogókon, a két helyszínen, két moszkvai lakásban játszódó előadás valamelyik oldala a legtöbb néző elől majdnem láthatatlan marad, vagy legalább is kényelmetlen nyaktekergetésre, nyújtózkodásra kényszerít, több esetben pedig a hátunk mögött történnek színpadi események, ez pedig kevéssé szerencsés. De ettől a kényelmetlenségtől eltekintve szórakoztató, néha humoros, néha könnyes, néha megható, sokszor elgondolkoztató, nagyon mélyen humanista előadás született, főként a kiváló szereposztás, a négy színész jóvoltából. Vitya, az udvarló és (talán) jövendőbeli férj kis szerepét, az egyszerű lelkületű tipikus orosz, a zsidókat szinte természetszerűen utáló családból származó sorkatona némiképp darabos karakterét illúziókeltően alakítja Mészáros András. Az örökbefogadott, születése szerint nem zsidó, de önként azzá lett fiatal lány és elhagyott feleség naiva szerepében helytáll Erdélyi Tímea. Eszter asszony ellenpólusát, a vele szembeszállni képes és merő, a magára maradt, egyedülálló, de a család minden dolgáról tudó és értesülő, józaneszű szülésznőt, Jelizaveta Jakovlevnát Balog Judit játssza. Ő az egyedüli, aki tudja és meg is meri mondani az igazságot Eszternek. Az előadás „főhősnője”, Eszter Lvovna szerepére kitűnő választás Kútvölgyi Erzsébet, aki mindent tud az általa alakított, nagyon különleges embertípusról. Játékában egyszerre van jelen a kemény és alázatos munkával töltött élet, a maradék család, az elpusztított, majdnem elfelejtett ősök iránti tisztelet és kötelesség, a család minden áron való fönntartásának, folytatásának ősi ösztöne, a ravaszság, az okosság, a mindenki életén a vélt, vagy valós igazsága érdekében történő átgázolás, fia iránti anyai szeretet, ugyanakkor a makacs önfejűség és kemény uralkodási hajlam. Hatalmas szíve van, bele fér minden és mindenki. Szeretete azonban nem émelygős és csöpögős, hanem érdes és karcos. Egyszerre szerethető, kinevethető és esendő, de mégis ő képviseli a humánumot és a valódi anyai szeretetet. Kútvölgyi Erzsébet alakítása teszi emlékezetessé az előadást. Az ilyen, a sorsukat nehezen bár, de elfogadó, ám azzal mégis szembeszálló, kemény akaratú, megtörhetetlenül életigenlő asszonyok nélkül talán könnyebb lenne a család élete, de sokkal szegényebb lenne a világ, világunk.