Szabadidő magazin - Nyárbúcsúztató fesztivál
Szabadidő magazin

Nyárbúcsúztató fesztivál

2015. augusztus 24. 20:54 |

Az Óbudai Nyár programjai

augusztus 29-30.

 

Az Óbudai Nyár idén is színvonalas programokkal búcsúzik a nyár utolsó hétvégéjén. Az immár hagyományosnak számító Hékás Békás Nyárbúcsúztató fesztivál szombat este, augusztus 29-én Horváth Charlie zenekarával zárul, de előtte délelőttől kezdve folyamatosan változatos műsorok szórakoztatják a kicsiket és nagyokat, miközben a gyerekek egész nap elfoglalhatják magukat a Levendula játszóház, népi udvar és játékszigeten. Ott lesz ezen kívül többek között a Bergengóc Zenegóc „Zenebona vásár Bergengóciában” elnevezésű előadás, csakúgy mint Pályi János: Vitéz László – Az elátkozott malom című darabja. Az érdeklődők láthatják a Bab Társulat előadásában a Jelenetek egy házasságból második részét, de lesz tűzzsonglőr produkció a Flame Flowers-nek köszönhetően, hat órakor pedig Szandi élő koncertje szórakoztatja az érdeklődőket, akinek egyébként nővére, Pintácsi Viki lesz a nap háziasszonya.

 

Vasárnap, augusztus 30-án a Zichy udvar, Kobuci kert várja a még fesztiválozni vágyókat. A Nyitott kapuk elnevezésű rendezvény keretében egész nyáron közös nyitva tartási időben megnyíltak a kapuk a Kobuci kert és a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma között. A múzeumlátogatók így a tárlat megtekintése után a kerten keresztül átsétálhattak a Kobuci kertbe egy frissítőre, vagy fordítva, a Kobuci kert látogatóinak csak néhány lépésre volt a Vasarely Múzeum. Kéthetente vasárnaponként pedig közös gyerekprogramok várták az érdeklődőket, amely az utolsó vasárnap a Szélkiáltó együttes előadása lesz, amely után a gyerekek elkészíthetik saját hangszereiket is.

A foglalkozások ingyenesek, előzetes regisztráció nem szükséges.

Fotósarok