A Metropolitan Opera 2015/16-os szezonja

Az Uránia Nemzeti Filmszínház közvetítéssorozata

Elkezdődött az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Metropolitan Opera 2015/16-os szezonjának élő közvetítéssorozata. Mégpedig mindjárt olyan erős felütéssel, hogy kapaszkodhatnak az eljövendő előadások szereplői, ha hasonló minőségű énekesi-színészi teljesítménnyel akarnak szolgálni.

A szezon első előadása ismétlés, hiszen Verdi egyik legnépszerűbb operája: A trubadúr 2012-ben ugyanebben a rendezésben, persze részben más főszereplőkkel már szerepelt a közvetítéssorozatban. ( Az akkori előadásról írottak visszakereshetők a Szabadidő Magazinban)

Az operát most is Sir David McVicar rendezésében játszották. Ez a rendezés lekoptatott a műről minden ráragadt külsőséges, operás, mű-folklorisztikus látványelemet (cigánytábor stb.) és a forgószínpad szigorú, szürke falaival kizárólag a szereplők közötti viszonyok megmutatására, illetve a vadromantikus szerelmi dráma hátterét adó szüntelen és értelmetlen háborúskodásnak, az ostoba babonás félelmeknek, valamint a gyűlöletet szülő gyűlölet ördögi körének bemutatására szorítkozott.

A Met. zenekarát, akárcsak 2012-ben, most is Marco Armiliato vezényelte szenvedélyesen és rengeteg érzelemmel. A keze alatt a zenekar szinte repítette az énekes művészeket. A Met. óriási kórusa, mely ebben az előadásban szinte az egyik főszereplő, most is a megszokott világszínvonalon teljesítette hatalmas feladatát.

A régi előadás főszereplői közül ketten ismét szerepet kaptak, mégpedig a Ferrando nem nagy, de fontos szerepét remekül éneklő Stefan Kocán és az egyik legfontosabb szerep, Azucena alakítója Dolora Zajick. Ő ennek a szerepnek évtizedek óta birtokosa és évtizedek óta nyújt nagyszerű teljesítményt a végsőkig kidolgozott, külsőséges maníroktól mentes színészi alakításával, semmit nem kopó hangjával, amely gondtalanul járja be a mezzoszoprán szerep magasságait és sötét mélységeit egyaránt. 

 A Met. színpadán Manrico szerepét először éneklő Dél-koreai származású Yonghoon Lee, elfogódottság nélkül énekelte két világsztár partnereként a tenorfőszerepet. Nagy vivőerejű, hősies színezetű hangja kitűnően bírta a gyilkos magasságokat (Stretta), bár néha túlságosan élessé vált, hiányzott belőle némi olaszos lágyság. Tartása, színészi alakítása megfelelt a szerep elvárásainak, a legszenvedélyesebb pillanatokban is társa tudott lenni a másik két főszereplőnek.

Leonora drámai szoprán vagy drámai koloratúrszoprán hangra írt szerepét az éppen szerepkört váltó, a drámai szoprán szerepekre áttérő, vitathatatlanul napjaink legnagyobb operadívája Anna Netrebko énekelte, a Met. színpadán először. Az ő szereplése minden esetben garancia a legmagasabb minőségre. Most azonban túlszárnyalta még önmagát is. Hangja, miközben megtartotta üdeségét és csengését, sötétebb, dúsabb árnyalatokkal gazdagodott, minden érzelem kifejezésére képes. Sohasem öncélúan énekel, bár hangszépsége okán megtehetné, hanem minden egyes hang az általa élt és nem alakított figura jellemzését, személyes érzelmeit, érzéseit szolgálja. (Ld. Leonora mindkét áriája, vagy a Miserere jelenet székhez szegező sötét drámaisága) Színészi alakítása éppolyan fergeteges, mint hangi produkciója. Végigvezetett minket ennek a szerelmes nőnek a boldogágtól a halálos önfeláldozásig vezető hosszú és megrendítő útján. Felejthetetlen énekes-színészi alakítást kaptunk tőle ezen az estén.

Végül, de nem utolsósorban, sőt első sorban, az este legnagyobb hőséről a Luna grófot éneklő, alakító Dmitrij Hvorosztovszkíjról kell írni. Ő az ideális Luna gróf. Baritonja töretlenül, ha kell hősiesen, ha kell lírain szárnyal. Alakításában egyesül a férfias erő, a düh, a szerelmi szenvedély és líra a féktelen gyűlölettel. Ebben a szerepben már láttuk, halottuk máskor is, mindig lenyűgözött a teljesítménye.  Az, hogy az este legnagyobb sikerét aratta némiképp független Verdi nagyszerű művétől. Ugyanis idén tavasszal olvastuk a szörnyű hírt, miszerint a művész lemondani kényszerült összes szereplését, mivel agydaganatot diagnosztizáltak nála. Akkor az írták, hogy a hangi képességeit nem befolyásolja ugyan, de sajnos egyensúlyzavarokkal küzd, meg kell kezdeni a kezelését. Azóta nem hallottunk hírt róla, de nyilván túlesett kezelésen, talán műtéten, és azt kell mondjuk, hogy csodák csodájára, vagy az orvostudomány csodájára, ilyen rövid idő alatt teljesen felépült.

Rögtön a darab elején, első színpadra léptekor, még megszólalása előtt, tomboló tapssal fogadta a Met. közönsége. Percekre leállt az előadás. Aztán tanúi lehettünk, hogy összes képessége teljes birtokában énekelte, játszotta végig az előadást, aminek végén, amikor elsőnek jött ki meghajolni, egy emberként ugrott talpra a közönség és hatalmas ovációval köszöntötte az úgy látszik teljesen felgyógyult kedvencet. A meghajlások végén, (nyilván előre megbeszélve) az összes többi szereplő a háttérbe vonult, a karmester a rivalda elé tessékelte Hvorosztovszkijt és ekkor a zenekar összes tagja gyönyörű fehér rózsát dobott fel a színpadra az általuk is szeretett és nagyra becsült művész lába elé. Ez volt az általam eddig látott, darabon kívüli legmeghatóbb operai pillanat.

 A teljes előadás és utána egy nagy művész megrendítő ünneplése felejthetetlen, varázslatos ünnepi estévé változtatta a szezon első Met. közvetítését.