Szabadidő magazin - A Manderley-ház asszonya Budapesten.
Szabadidő magazin

A Manderley-ház asszonya Budapesten.

2010. február 13. 18:13 | Tausz Anikó

Csodálatos természetű szerelem. A "Rebecca" musical premierje az Operettszínházban.

A Manderley –ház asszonya Budapesten.

A Rebecca musical premierje az Operett Színházban.

 

Premierre készül a Budapesti Operettszínház, a Tavaszi Fesztivállal közös produkció március 19-én kerül közönség elé.

 

Ebből az alkalomból Kerényi Miklós Gábor igazgató, művészeti vezető arról a törekvésükről szólt, hogy elsődlegesen irodalmi és történeti értékeket hordozó darabokat tűzzenek műsorra.

A történetet Daphne du Maurier vetette papírra, a regényből színdarabot is irt, mely 1939-1940 között Londonban több,  mint háromszázszor került színre. Az igazi világhírnevet azonban Hitchcock filmje hozta, melynek rendezéséért méltán nyerte el az Oscar- díjat.

A Rebecca musical a Grammy-díjas komponista Sylvester Lévay és a szövegíró Michael Kuncze közös műve, a verseket Müller Péter Sziámi fordította.. Az új darab mintegy ötéves előkészítő munka után kerül bemutatásra.

Béres Attila, a Budapesti Operettszínház főrendezője kiemelte, hogy ritkán adódik alkalom ilyen kivételesen érdekes történetet elmesélni. Kantot idézve, egy „csodálatos természetű szerelem” megjelenítésére készülnek.

A Rebecca várhatóan 2011-ben jut el Broadway-re és számos, más európai színpadra is.

 

Fotósarok