Szabadidő magazin - Minden ugyanaz másképpen
Szabadidő magazin

Minden ugyanaz másképpen

2016. február 5. 16:03 |

Kontroll Csoport dalok és A.E. Bizottság dalok

Országos turné

Turnéindító nagykoncert:

2016. február 06. (szombat), 20.00 - Budapest, Gödör Klub

 

 

A magyar underground leghíresebb dalai csendülnek fel ezeken az estéken. A budapesti teltházas koncertek után a "Minden ugyanaz másképpen" csapata országos turnéra indul, de előtte még egyszer, utoljára február 6-án, Budapesten is bemutatják a produkciót!

A Bizottság 1979-ben alakult, tagjai – többek között ef. Zámbó István, feLugossy László és Wahorn András – a szentendrei Vajda Lajos Stúdió autodidakta képzőművészei közül kerültek ki.

Szabadidő-zeneként határozták meg a maguk műfaját és rövidesen a nyolcvanas évek ellenkultúrájának meghatározó zenekarává váltak. A műfaji, művészeti határok áthágásával a Bizottság olyan produktumot hozott létre, amely ellenállt az ideológiailag terhelt hivatalos kánon elvárásainak, és máig hatóan új irányt szabott az alternatív kultúrának.

Ef Zámbó István a több mint 30 éve létező ef Zámbó Happy Dead Banddel koncertezik. Most előveszik a régi Bizottság-dalokat, és meglepetésvendégekkel még egyszer előadják azokat.

A Kontroll Csoportot 1980 nyarán Bárdos Deák Ági, Hajnóczy Csaba és Kistamás László alapította, a zenekarhoz később többen csatlakoztak, köztük Müller Péter Iván. A csapat csak 1983-ig létezett, azóta háromszor állt újra össze, legutóbb 2009-ben.

Az együttes rövid idő alatt mindent elért, amit egy lázadó zenekar akkoriban elérhetett: dalaik befészkelték magukat az agyakba, és másolt kazettákon, kiadványokon újabb és újabb generációk ismerték meg ezeket. Bárdos Deák Ági három évtizede az Ági és fiúk frontembere, most ők fogják előadni a Kontroll Csoport számait. Az egykori Kontroll Csoport néhány tagja is csatlakozik a zenekarhoz: Hajnóczy Csaba, Farkas Zoltán és Müller Péter Sziámi közreműködésével szólalnak meg a legendás Kontroll Csoport dalok!

 

Minden ugyanaz lesz másképpen!

 

A turné további állomásai:

Február 19. Győr, Rómer Ház

Március 04. Pécs, Pécsi Est Cafe

Március 11. Eger, Gödör Klub

Március 27. Miskolc, Helynekem

Április 09. Szarvas, Zebra Club

Május 20. Debrecen, Roncsbár

Fotósarok