Szabadidő magazin - Atlantisz gyermekei
Szabadidő magazin

Atlantisz gyermekei

2016. március 11. 21:59 |

Vízi show a Fővárosi Nagycirkuszban

Orosz, ukrán és magyar művészek és szakemberek dolgoznak együtt a Fővárosi Nagycirkusz március 12-én bemutatásra kerülő vízi cirkuszi műsorában, az Atlantisz gyermekeiben. A beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott: 2010-ben volt utoljára vízi cirkusz az épületben. Káprázatos színpadtechnika, bámulatos lézer show, élő zene és ember feletti teljesítőképességet igénylő produkciók egyszerre lesznek jellemzői a műsornak.

Fekete Péter, a MACIVA igazgatója, miniszteri biztos elmondta: két hete négy kamionnyi technikai felszerelés érkezett a cirkuszba, az építés szinte éjjel-nappal zajlott, hiszen a hatalmas csőrendszer, a 12 motor és a több ezer csavar milliméternyi pontosságú beállítást igényel. Az egész manézs hatalmas medencévé alakult át ez idő alatt, ami ugyanakkor száraz előadóhellyé is tud változni nyolc hidraulikusan emelkedő és süllyedő lapnak köszönhetően.

„Új otthonról álmodunk, a műsor hat játszási hónapja alatt teszteljük, gondolkozunk azon is, milyen modern színpadtechnikát építsünk majd a leendő új cirkusz épületünkbe” – fejtette ki Fekete Péter. „Jelenleg nincsenek süllyesztőink, csapdáink, zsinórpadlásunk, így számos produkció bemutatására nem alkalmas a mostani ház.

Az Atlantisz gyermekei című műsorban az orosz-ukrán társulat kiegészül magyar művészekkel is, Kristóf Krisztiánnal, Demjén Natáliával és a Teibler csoporttal.

Kristóf Krisztián úgynevezett úriember zsonglőr produkcióval készül - cilinder, szivar, asztal, székek, táncos lányok és egy autó segítségével. A sajtótájékoztatón elmondta: hét éve nem lépett porondra a Fővárosi Nagycirkuszban, utoljára 2009-ben a 120 éves jubileumi gálán. Azóta megjárta Japánt, Kínát, Oroszországot, Spanyolországot, Olaszországot és Franciaországot is, nemzetközi rangos fesztiválok művésze volt. Érdekességként megjegyezte: 1987-ben artista növendékként 17 évesen részt vett a fiatalok cirkuszfesztiválján Párizsban, 27 évvel később pedig már díszvendégként hívták meg ugyanoda. Elárulta, a fellépések előtti izgalma Budapesten még nagyobb, hiszen hazai közönség előtt nagyobb felelősség és figyelem hárul rá.

Március 21-én a Fővárosi Nagycirkusz havi műsoros pódiumbeszélgetésének, az ARTista Cafénak is egyik témája a XXI. századi cirkuszi színpadtechnikák bemutatása lesz, emellett körbejárják azt is, megváltoztatható-e a köznyelvben a cirkusz szó jelenleg kicsit pejoratív használata, elérhető-e, hogy az emberfeletti csodák szinonimája legyen.  

 

 

 

 

 

Kapcsolódó programok:

Atlantisz gyermekei – Vízi cirkusz bemutató előadás: 2016. március 12. 19 óra

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

 

Atlantisz gyermekei ünnepi előadás díjátadással: 2016. március 15. 15 óra

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

 

ARTista Café: 2016. március 21. 18 óra

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

 

Fotósarok