Szabadidő magazin - Adásnap
Szabadidő magazin

Adásnap

2016. május 19. 17:56 |

A Vácrátóti Botanikus Kertben.

Már kilenc hazai vállalat több mint 200 munkavállalója jelentkezett az Adásnap idei, közös rendezvényére, ahol a dolgozók együtt végeznek önkéntes munkát, ezúttal a Vácrátóti Botanikus Kertben. A közös program mellett az ország több pontján önálló céges kezdeményezések, vállalati önkéntes programok is megvalósulnak majd.

 

2016. május 9-én elindult a vállalati önkéntesség egyik kiemelkedő nemzetközi programja, az AdásNap: az önálló kezdeményezések mellett az Önkénes Központ Alapítvány (ÖKA) idén is szervez olyan programot, ahol több vállalat munkatársai egy időben egy helyen végeznek önkéntes tevékenységet.

Az idei közös program helyszíne – május 20-án - a Vácrátóti Botanikus Kert lesz: a 27 hektáros parkban a résztvevők változatos kültéri munkákat végezhetnek majd, a kapuk, hidak festésétől egészen a korlátépítésig.  Az érdeklődést jól szemlélteti, hogy erre az eseményre már 9 vállalat jelentkezett több mint 200 munkavállalójával: eddig az Antenna Hungária Zrt., a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., az E.ON Hungária Zrt, a KPMG Magyarország, az MSD Pharma Hungary Kft., a Prologis Hungary Kft., a Raiffeisen Bank Zrt., a Vodafone Magyarország Zrt., és a Vodafone Shared Services Budapest Zrt. jelezte részvételét.

A vácrátóti program mellett az ország több pontján önálló céges kezdeményezések, vállalati önkéntes programok is megvalósulnak. A Grundfos Magyarország Gyártó Zrt., a Hewlett Packard Magyarország Kft., a National Instruments Hungary Kft. és Viacom Kft. is jelezte már, hogy különféle önkéntes tevékenységek végzésével kíván csatlakozni az AdásNaphoz. Az E.ON Hungária Zrt. vidéki bázisai Csopakon, Szekszárdon, Reziben és Szolnokon vesznek részt vállalati önkéntes programokon.

A jelentkezők száma folyamatosan bővül, ám az OKA még várja azonnak a cégeknek a jelentkezését, akik saját szervezésű, önkéntességre épülő kezdeményezéseikkel szívesen segítenének közösségeket, civil szervezeteket, intézményeket.

 

Magyarországon a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF) 2011-ben, az Európai Unió Önkéntesség Évében hirdette meg először a HBLF AdásNapot, melynek során 12 vállalat, 800 munkavállalója végzett önkéntes munkát. Az Önkénes Központ Alapítvány az Adásnap keretében 2013 óta szervez olyan vállalati önkéntes programot, ahol több vállalat munkatársai egy időben egy helyen végeznek önkéntes tevékenységet

 

Fotósarok