Szabadidő magazin - Európai Kőfaragó Fesztivál
Szabadidő magazin

Európai Kőfaragó Fesztivál

2016. június 14. 16:28 |

A téma a „romantikától az újkorig” volt, magyar sikerek.

 

Az Európai Kőfaragó Fesztiválon Mester kategóriában győztes Guth Bence, tanulók között harmadik lett Ladomérszki Tamás!

Június elején Salzburg városa adott otthont az Európai Kőfaragó Fesztiválnak. Egyedülálló kulisszák között, a Salzburgi dóm oldalában, a Fellegvár alatti Kapitel téren került sor a 16 országból, 15o kőfaragó-kőszobrász tudásának megmérettetésére.

Magyarországról a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete és szponzorai jóvoltából a mesterszintű tudással rendelkező kőfaragó-kőszobrász Benkő András, Guth Bence, Sárga György és Kassányi Tamás, a néhány éve kőfaragó Schettrer János, valamint az idén végzett kőfaragó tanuló Kovács Gergő és Ladomérszki Tamás utazott ki, elképzeléseiknek a megvalósítására 3ox3ox2o méretű, olasz homokkőbe.

A téma a „romantikától az újkorig” volt.

Az alkotásokat 5 fős nemzetközi zsűri közöttük, Csanádi Gabriella, az ipartestület alelnöke értékelte. A szakmai zsűri az alkotások többszöri megtekintése után Mester kategóriában a fődíjat, az 5oo Euro értékű WEHA szerszámot, Guth Bence (a Reneszánsz Zrt. kőszobrásza) „ördögfióka” alkotásának ítélte oda. A tanulók kategóriájában a 3. helyezést Ladomérszki Tamás, az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola végzős diákja - felkészítő mestere Plank Antal- szépen megmunkált „virágvályú”alkotásával érdemelte ki.

 

2017-ben Magyarország ad otthont az Európai Kőfaragó Fesztiválnak. A salzburgi seregszemlén Kiskunfélegyháza polgármestere plakátokkal, szórólapokkal és prospektusokkal is népszerűsítette a helyszínt, meghívta az európai kőfaragókat, versenyzőket a fesztiválra.

 

 

 

A kőfaragó szakma több ezeréves múltra tekint vissza, és az épített kultúra kialakításban meghatározó szerepe van. Elég gondolni az időszámítás előtt készült csodálatos faragványokkal díszített görög építményekre, a világ számos helyén megtalálható egyházi és középületekre, vagy a hazánkban néhány éve befejeződött parlamenti felújításokra. Ezek mind a kőfaragó mesterek, szobrászok bámulatosan magas színvonalú munkáját dicsérik. „Ezért a szakma talpon maradása, fejlesztése közérdek. A fiatalok körében népszerűsíteni kell ezt a szép kézműves szakmát, mely mára már kihaló félben van. Évente mindössze csak 3-4 kőfaragó végez az egész országban. Ennek fényében különösen fontos és elismerésre méltó a fiataljaink salzburgi sikere!”- mondta Kampfl János ipartestületi elnök.

 

Az ipartestület az IPOSZ tagszervezete, az Alkotó Kézművesség Európai Szövetségének a tagja.

 

Fotósarok