Szabadidő magazin - “Szent Mártontól Szent Mártonig”
Szabadidő magazin

“Szent Mártontól Szent Mártonig”

2016. július 16. 20:15 |

Zarándoklat Pannonhalmáról Szombathelyre.

A Pannonhalmi Főapátságban vasárnap reggel a 8:00-ás közös konventmisét követően a Bazilikából nyolcvanan elinduljanak a “Szent Mártontól Szent Mártonig” zarándoklatra, Pannonhalmáról Szombathelyre, 2016. július 16–24. között.

 

 

Pannónia két Szent Márton tiszteletében kiemelkedő helységét köti össze ez az egy hetes gyaloglás. Célja, hogy mélyebben megismerjék a korai Egyház szentjének, Mártonnak életét, és 21. századi módon kövessék azt. A fáradságos út során a résztvevők szeretnék megtanulni Mártontól, mit jelent zarándoknak, bűnbánónak, az evangélium hirdetőjének lenni, a szegényben, a betegben s végül minden embertársunkban Krisztust meglátni!

A zarándoklat útvonala: Pannonhalma – Bakonyszentlászló – Bakonybél – Attyapuszta – Mihályháza – Celldömölk – Sárvár – Szombathely. Napi távolság: kb. 25 km. – legalább 20, legfeljebb 30 kilométerrel számolva.

A zarándokok július 23-án este érkeznek meg Szombathelyre, a zárómisét 24-én reggel kilenckor tartják a székesegyházban, majd közös ebéddel fejezik be a zarándoklatot. 

Részletesebb információk: http://szentmartonev.hu/category/aktualis/

Fotósarok