Szabadidő magazin - Vitorlázó műrepülő vb.
Szabadidő magazin

Vitorlázó műrepülő vb.

2016. augusztus 1. 21:29 |

Magyar sikerek

Három aranyérmet nyertek a magyarok a Matkópusztán megrendezett vitorlázó műrepülő vb-n. Egyéniben Tóth Ferenc nyert világbajnoki címet, csapatban pedig két kategóriában is a magyarok diadalmaskodtak. Az eredmény különös jelentősége, hogy a vitorlázó műrepülés ott lesz a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményén, a 2017-ben Wroclawban sorra kerülő Világjátékokon.

A Kecskemét melletti repülőtéren lebonyolított vb-n a magyar versenyzők szerepeltek a legeredményesebben. Az Unlimited, azaz korlátlan elnevezésű csúcskategóriában Tóth Ferenc személyében magyar világbajnokot avattak, aki győzelmének köszönhetően biztosan részt vehet a jövő nyári Világjátékokon. A második helyet szintén egy hazai pilóta, Szilágyi János szerezte meg.

A közönség legnagyobb örömére csapatban is Magyarország hozta el az aranyérmet. A Tóth Ferenc, Szilágyi János és Sonkoly János alkotta együttes eredményét senki sem tudta felülmúlni, ezzel ők lettek a géposztály világbajnokai.

Az Advance, vagyis haladó kategóriában egyéniben Józsa Dávid ezüstérmet szerzett. Ugyanitt a Hoós Miklós, Józsa Dávid és Szabó Péter összetételű magyar csapat világbajnok lett.

Fotósarok