Az őz
A Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója.
A 20. század egyik legjelentősebb magyar írójának regényéből készült színpadi adaptáció a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója. 1959-ben jelent meg először, azóta több magyar kiadásban és harmincnál több idegen nyelvre lefordítva Szabó Magda: Az őz c. regénye, melyet mostanáig még sehol nem állítottak színpadra. Ami tulajdonképpen érthető is, hiszen a regény szerkezete és sajátos írói nyelvezete nehezen adaptálható más, színpadi közegbe
A történet tulajdonképpen a főszereplő: Eszter életének epizódjaiból, mint mozaikkockákból áll össze, miközben megismerjük Encsy Eszter életét, megismerjük ennek a különleges és nagyon is negatív, de rendkívüli nőalaknak, pengeéles őszinteséggel és pontossággal megírt jellemét is. Eszter némiképp talán a szülei és keserű gyerekkora áldozata. Ahogy ő fogalmaz: a két ember csak egymást tudta szeretni, csak egymásra tudott figyelni, csak egymás iránt tudtak gyöngédséget érezni, ő kívül rekedt a szülei szeretetén, és ehhez társultak még a nehéz anyagi körülményeik is. Ekkor kezdődött gyermeki irigysége a jó körülmények között élő, kedves és szép osztálytársnője Angéla iránt,- aki gondtalan gyerekként élt, és aki soha nem is tudott igazán felnőni,- mely végigkíséri egész életét, és az évek során féktelen gyűlöletté válik.
Az előadás helyszíne egy őszi falevelekkel borított semleges, meghatározhatatlan tér, egy köztéri pad és egy nagy szeméttartó, amibe, sorba dobálja bele Eszter élete kisebb nagyobb eseményeit kísérő tárgyait. Az idősödő nő ezen a padon ülve emlékezik és vall életének történetéről, érzéseiről, vágyairól, legbensőbb titkairól valakinek, valahol. Az, hogy kinek a játék folyamán kiderül, az, hogy hol és mikor, csak a legutolsó percben. A háttérben vetítés segítségével láthatjuk az élettörténet különböző helyszíneit. Onnan, a múltból lépnek elő Eszter életének meghatározó szereplői: a rezignált, virágait nevelgető, dolgozni képtelen apja és a barát-szerető, Pipi: Gáspár Sándor. Az ártatlanul naiv, mindvégig fiatal maradó barátnő és egyben gyűlölt ellenség, Eszter ellenpontja Angéla: Erdélyi Tímea, aki kevés szövegével, de az egész darabon végigívelő jelenlétével, végül az utolsó nagy némajelenetével bizonyítja, hogy egyre komolyabb színésznővé érik. Anyja, a művészi hajlamú szépasszony, családfenntartó zongoratanárnő és a kőkemény, félelmetes cseléd (aki kissé megelőlegezi Szabó Magda későbbi regényének: Az ajtónak Szeredás Emerencét) Spolarics Andrea. Eszter szerepében Nagy Marit látjuk, az ő vállán nyugszik az előadás, ő az abszolút főszereplő, neki kell bemutatnia Eszter sötét, tönkrement, félresiklott, rideg lelki világát, az irigységtől a hazugságokon, folytonos szerepjátszásokon (és nem azért mert ünnepelt színésznővé válik) keresztül az önpusztító gyűlöletig. Vele járjuk végig az utat az emberi lélek legmélyebb, legsötétebb bugyraiba, miközben tudunk vele azonosulni, ugyanakkor taszít is minket. Mindezt végtelen egyszerűséggel, póztalanul, szinte száraz, önmarcangoló őszintéséggel játssza, éli végig és ettől válik igazán félelmetessé és szánandóvá Encsy Eszter figurája. Ahogy Angéla őze megmerevedik a fényszóró éles fényében, úgy merevedik bele Eszterbe a gyűlölet és úgy merevedik ő bele egész lényével a féltékeny és gonosz irigységbe, mely meghatározza egész további életét, életüket, boldogtalanságát, boldogtalanságukat.
A dramaturg, Kovács Krisztina nagy munkát végzett, de eredményeset, mert a színészekkel, Őze Áron rendezővel és Enyvvári Péter díszlettervezővel sikeresen hoztak létre egy fájdalmas és felkavaró kamaraszínházi előadást a regényből.
Fotó: Csillag György
