Szabadidő magazin - Kémia
Szabadidő magazin

Kémia

2016. november 10. 20:33 |

Zséda szerelemlemeze és kalendáriuma

Az énekesnő 4 év után készítette el új, Kémia című stúdióalbumát. Hatodik nagylemezén 15 dallal sokszínű zenei anyag született.Zene és Szöveg címen az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg legújabb kalendáriuma.

 

 

 

 

 

 

 

A Kémia az egyik legkiforrottabb Zséda lemez, számos műfaj képviseli magát rajta: a jazz, a blues, a soul, a pop mellett helyet kap egy kis színház is, néhány sanzon formájában.

A Kémia számos különleges koprodukciót tartalmaz: az első, „Óceán” című dal a lemez előfutáraként jelent meg szeptemberben, és Rakonczai Viktor és Lotfi Begi szerezte. Az „Óceán” egy érzéki, titkokkal teli, nőies szerzemény, amelyben az óceán a nőt szimbolizálja.

A „Fosszíliák” című számot a SuperStereo zenekar írta Zsédának, és mindenkinek szól, aki ölelt már valaha annyira, hogy eltűnt számára a világ, a következő, „Szórd fényed rám!” című dalt pedig a jazz zenész Balogh Tamással közösen hívta életre Zséda, és a Nemzeti Tehetség Program himnusza lett.

A megszokott magyar nyelvű dalok mellett egy francia szerzemény is helyet kap: a „Jours Sourds” című dal szövegét Lackfi János írta. A sanzon a párizsi terrortámadásokkal egy időben szólalt meg először a nagyközönség előtt először, ezzel más értelmet nyert:

„A Jours Sourds egy szerelmes dalnak indult, azt az érzést dolgozza fel, amikor a fejünk felett leszakad az ég egy kapcsolat végén. Az, hogy ez a kép és a dal is teljesen más értelmet nyert, hátborzongató.” – mondta Lackfi.

A lemez záróakkordjaként az „Úgy szédülök én” című jazzballada szólal meg, amely a többek között Sinatra és Billie Holiday által is feldolgozott „You Go To My Head” dal átírása. A dal egyszerre zárja le a lemezt és indít el egy lehetséges irányt az énekesnő karrierjében.

Zene és Szöveg, az idei kalendáriumban az énekesnő memorászerűen összegzi zenei pályafutását. Az exkluzív kivitelben megjelent könyv képanyagát Zsólyomi Norbert készítette.

Ahogy változnak az évszakok, a minket körülvevő környezet, az időjárás, az aktuális teendők, úgy változunk mi magunk is. Ebben az örök változásban azonban vannak olyan hangulatok, érzések, illatok és dallamok, amelyek észrevétlenül állandóságot kölcsönöznek életünknek. Ezekkel van tele ez a gyönyörű határidőnapló.

Zséda idei, hatodik kalendáriumában  bemutatja az őt leginkább inspiráló embereket, előadókat, dalokat, miközben hónapról hónapra hasznos tanácsokkal és tippekkel inspirál ő maga is. Kalendáriuma nélkülözhetetlen kísérőnk lesz egész évben, idegenvezetőnk és útitársunk egyszerre.

"A szépség váltja meg a világot" ezzel a Dosztojevszkij idézettel zárta Zséda idei lemez- és könyvbemutatóját.
 
Zsédenyi Adrienn: Zséda 2017 
Zene és szöveg

125x175 mm, 240 oldal, ár: 2.999,- Ft

Alexandra Kiadó, 2016.

 

 

 

 

 

 

Fotósarok