Szabadidő magazin - A gyermekek zajterhelése
Szabadidő magazin

A gyermekek zajterhelése

2016. november 16. 20:06 |

Zajvédelmi konferencia a Herman Ottó Konferencia Központban

 

A Magyar Tudományos Akadémia Akusztikai Osztályközi Állandó Bizottságának kezdeményezésére vizsgálatsorozat indult a gyermekek hallásvédelmében. A zajvédelmi konferencián felszólaló szakemberek valós veszélyforrásra hívták fel a figyelmet.

Korábban nem volt rá példa, hogy a zajterhelés és hallásvédelem, valós környezetvédelmi szegmensként egybegyűjtötte volna a téma szakembereit. A Herman Ottó Konferencia Központban 2016. november 10-én konferenciát tartottak Gyermekek zajterhelése, hallásvédelme címmel. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elvi és gyakorlati, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig anyagi hozzájárulással támogatta a vizsgálatsorozatot

Fülünk, hangérzékelésünk csodálatos rendszer része, amely valóban meglepő dolgokra képes. Azonban – talán éppen a szükséges minimális információk és ismeretek hiánya miatt – nem óvjuk kellőképpen hallásunkat a káros zajhatások ellen. – mutatott rá V. Németh Zsolt. A környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár bevezető előadásában tájékoztatott arról, hogy az utóbbi évtizedben megemelkedett a zajterhelés. A most elkezdett munka célja komoly, szakmailag megalapozott stratégia alkotása, valamint alkalmas jogi szabályozás előkészítése a gyermekek hallásának és egészségének védelme érdekében.

A konferencián köszöntőjében Mezőszentgyörgyi Dávid, a Herman Ottó Intézet főigazgatója elmondta, a zajterhelést, mint a gyermekeink egészségére ható veszélyforrást ideje komolyan venni. Hangsúlyozta, mivel jelenleg hazánkban nincsenek erre vonatkozó szabályozások, így az intézet küldetése, hogy a munkálatokat előkészítse, ezzel segítve a szükséges jogszabályalkotást.

Berndt Mihály a Herman Ottó Intézet Békésy-díjas zajszakértője történelmi pillanatnak titulálta a rendezvényt, hiszen korábban nem volt még példa ilyen jellegű megmozdulásra. Egy gyermek hétköznapjának ma már kritikus összetevője a hallásást és egészségi állapotát romboló zaj – derült ki Hacki Tamás fül-orr-gégész, egyetemi tanár összefoglalójából, akinek szavait Berndt Mihály tolmácsolta. Rövid és hosszú távú halláskárosodás mellett figyelemzavar is felléphet azoknál a gyermekeknél, akik rendszeresen nagy mennyiségű zajterhelésnek vannak kitéve. Ide sorolta a koncerteket és gyermekrendezvényeket, ahol ma már nem körültekintően járnak el a hangosítással kapcsolatban. Kiemelte továbbá, hogy az egészségtudatos szülők feladata igen releváns.

Mindegyik felszólaló egyetértett abban, hogy a szabályozással gyermekeink és unokáink is csökkentett mértékben lennének kitéve azoknak az ártalmaknak, amelyet a felelőtlen zajterhelés okoz. A konferencia egy nagy lépést tett afelé, hogy hazánkban megszülessen a szabályozás.

Fotósarok