Szabadidő magazin - Minden nap testnevelés
Szabadidő magazin

Minden nap testnevelés

2010. március 18. 19:46 |

Szolnok példája

 

Újabb állomásához érkezett a Nemzeti Sportszövetség fórumsorozata, melynek keretében polgármesterek ismerhetik meg az NSSZ sportstratégiáját, és eszmét cserélhetnek a sport financiális és szervezési problémáiról. Dr. Gémesi György elnök és Győrfi János tanácsos ezúttal Szolnokon tartott előadást a megye településvezetőinek.

 

- Számos városban jártunk már, és úgy látjuk, hogy a problémák hasonlóak, de számos pozitív mintát láttunk ezek megoldására – mondta a tanácskozást követően Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke. – Szolnok például példát mutatott abban, hogy megszervezte a mindennapos testmozgás lehetőségét a városban a diákok számára, mely több más helyen csupán terv. Reméljük, hogy a magunk eszközeivel és a sportstratégia irányelveinek megfelelően az NSSZ is hozzá tud járulni ehhez a folyamathoz.

 

- Ha tehetném, országos szintre terjeszteném ki azt a modellt, amelyet megvalósítottunk – hangsúlyozta Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. – A mindennapos testmozgás rendszerének bevezetésétől azt várjuk, hogy egészségesebb emberek lakják majd a városunkat. A program eredményessége nagyjából 15 év múlva lesz mérhető, de biztos vagyok abban, hogy folytatás esetén kimutatható lesz a rendszeres testmozgás hatása. Nagyon örülünk, hogy eljutott hozzánk is az NSSZ beszélgetéssorozata, hiszen számos lehetőséget hordoz magában ez a kapcsolatfelvétel

Fotósarok