Szabadidő magazin - PISA-vizsgálat
Szabadidő magazin

PISA-vizsgálat

2016. december 7. 16:31 |

Természettudományok, olvasás, matematika.Észtország a legjobb

Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa, valamint Douglas Frantz, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkár-helyettese bemutatták  az 2015-ös Nemzetközi tanulói teljesítménymérés (PISA-felmérés) eredményeit.

A hatodik alkalommal, és ezúttal a világ 72 országában végzett vizsgálat a 15 éves tanulók teljesítményét hasonlítja össze. A háromévente végzett PISA-vizsgálat az iskolarendszerek minőségét, méltányosságát és hatékonyságát, továbbá a tanulók ismereteit értékeli.

2015 volt az első év, hogy az összes uniós tagország részt vett a felmérésben, ami lehetővé teszi összehasonlításukat.

A legtöbb uniós tagállamra jellemző, hogy a tesztbe bevont három területen (természettudományok, olvasás, matematika) a vizsgált diákok több mint 15%-a képtelen olyan feladatokkal megbirkózni, melyek minimális önálló gondolkodást igényelnek.

Uniós átlagban 12,3% (Magyarországon 18,5%) azok aránya, akik mindhárom területen gyengén teljesítettek.

Az EU tagállamai között Észtország érte el a legjobb eredményt a mindhárom területen gyengén teljesítők 4,7%-os arányával.

Természettudományok terén az OECD átlag 493, a magyar diákok pontszáma 477

Szövegértés terén az OECD átlag 493, a magyar diákok 470 pontot értek el

Matematikából a 490-es átlag mellett a magyar diákok 477 pontot produkáltak.

Fotósarok