Szabadidő magazin - A Magvető ajándékötletei
Szabadidő magazin

A Magvető ajándékötletei

2016. december 20. 20:54 |



ÚTKERESŐ FELNŐTTEKNEK


Boldizsár Ildikó: Életválságok meséi

Mesekalauz útkeresőknek – 55 öngyógyító történet

  „Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk – s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket… Ilyenkor átírhatjuk a történetet vagy átléphetünk egy másikba. Szabadságunkban áll dönteni arról, hogy melyik történetet akarjuk mintaként, követendő példaként magunk elé állítani. Mint ahogy arról is szabadon dönthetünk, hogy milyen legyen a mi történetünk: reprodukáljunk és kövessünk egy már meglévőt vagy létrehozzunk egy sajátot? Mindkettőben sok lehetőség rejlik. A meseterápiában úgy segítjük ezt a folyamatot, hogy több síkon is kapcsolatot keresünk a hagyományban fennmaradt szövegekkel: élővé, sőt mindennapi gyakorlattá tesszük a történetekbe zárt üzeneteket. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindenki a »személyes meséjével« találkozhasson, s ennek segítségével bontsa ki az életútjában rejlő lehetőségeket. A cél nem más, mint megtalálni az egyetemes szellemi tanításokban azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek az egyént saját mintázatai alapján vezetik a rendezettség állapotához.” Boldizsár Ildikó

Megjelenés: 2016. november
Oldalszám: 432 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 3990 Ft
ISBN: 978 963 14 3445 3


line

GYEREKEKNEK


Oravecz Imre: Máshogy mindenki más

Szalma Edit illusztrációival

Oravecz Imre: Máshogy mindenki más „lehunyom a szemem,
és Pisti azt hiszi,
hogy nem látom,
és tényleg nem látom”

Minden gyerek költő, mert másképp látja a világot. Ezt mutatja meg nekünk Oravecz Imre kisgyerekeknek és a körülöttük élő felnőtteknek szóló remek kötete, a Máshogy mindenki más. Igazi 21. századi könyv, szinte hihetetlen, hogy majd negyven éve született. Az új kiadáshoz Szalma Edit festett csodálatos képeket.

Megjelenés: 2016. november
Oldalszám: 48 oldal
Méret: 140 x 187 mm
Kötés: Keménytábla
Ár: 2490 Ft
ISBN: 978 963 14 3446 0


 

A CSALÁDREGÉNYEK ÉS AZ OROSZ IRODALOM KEDVELŐINEK


Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

A világhírű orosz író új regénye
Fordította: Goretity József

Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája A Jákob lajtorjája szerelmek regénye, hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája, szeszélyesen indázó családtörténet, sok-sok emlékezetes figurával, finom ívben kirajzolódó szerkezetű elbeszéléssel. A regény középpontjában két ember egymás mellé állított sorsa áll. Egyikük Jakov Oszeckij, a könyvek embere, a XIX. század végén született értelmiségi, a másik az 1943-ban született Nora, Jakov unokája, aki Ibsen hősnőjéről kapta a nevét, színházi tervezőművész, öntörvényű és tettre kész személyiség. „Találkozásukra” a XXI. század elején kerül sor, amikor Nora végigolvassa a nagyszülei, Jakov és Marija ifjúkori és felnőttkori levelezését, majd a KGB archívumában a nagyapja aktája is a kezébe kerül...

Megjelenés: 2016. október
Oldalszám: 720 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 5490 Ft
ISBN: 978 963 14 3398 2


 

AZ ÉV EGYIK LEGFONTOSABB KÖNYVE EGY ÉLŐ KLASSZIKUSTÓL


Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

A Man Booker-díjas szerző új regénye

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér A legendás Sátántangóban megérkezett Irimiás, a regényformát a valóságba átvezető Háború és háború bevezetéseként pedig megjött Ézsaiás. Most újabb nagy Krasznahorkai-hős tűnik fel a láthatáron, báró Wenckheim, a soha nem változó Ígéret beteljesítőjének tekintett ember, aki Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei reményvesztett vidékére, ahol úgy várják, mint a Messiást. Azt mond, amit megérdemlünk, vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő nagybeteg, vagy zseniális megváltó, aki új távlatokat nyitni érkezik? Egy biztos: a kisvárost, mely szülőhelye, s ahol nyugodni fog, olajszállító kamionok lepik el. Közel leszünk a tűzhöz. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki – fejben – erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

Megjelenés: 2016. szeptember
Oldalszám: 512 oldal
Méret: 145 x 240 mm
Kötés: keménytábla védőborítóval
Ár: 4990 Ft
ISBN: 978 963 14 3415 6


 

KIVÁNDORLÓKNAK ÉS ITTHON MARADÓKNAK


Kun Árpád: Megint hazavárunk

A Boldog Észak szerzőjének új regénye

Kun Árpád: Megint hazavárunk 2006 októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a „boldog északon”.
Kun Árpád új regényének főszereplő elbeszélőjét rafinált módon Kun Árpádnak hívják. Mégsem életrajzot, hanem igazi szépirodalmat tart a kezében az olvasó. Bár a regény lapjain megelevenedik a soproni gyerekkor, a 2000-es évek magyar közege, az emigráció mindennapjai, a Megint hazavárunk nem csupán egy páneurópai bédekker. Inkább egy magával ragadó, letehetetlen útikönyv arról, hogy hogyan tudunk függetlenné válni őseink mintájától úgy, hogy mégis szeretjük őket, arról, hogy hogyan tudjuk magunkat megtalálni a mindennapi teendőinkben: arról, hogy hogyan tudunk felnőni.
A szerző előző regényéhez, a Boldog Északhoz hasonlóan ezt a könyvet is egyfajta hit hatja át: a bizalom abban, hogy az ember szabad akarata megnyilvánulhat abban is, hogy jó és javít.
„Hogy én mennyire vagyok boldog vagy boldogtalan, arra egy nagyon bonyolult választ fogok adni a készülő könyvemben”, ígérte a szerző egy interjúban. A bonyolult, gyönyörű válasz elkészült.

Megjelenés: 2016. október
Oldalszám: 420 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 3990 Ft
ISBN: 978 963 14 3414 9


 

NŐKNEK ÉS FÉRFIAKNAK PÁRKAPCSOLATRÓL ÉS MAGÁNYRÓL


Szabó T. Anna: Törésteszt


Szabó T. Anna: Törésteszt Fejben dől el, de kinek a fejében? Meghaladni önmagunkat, kilépni, kinyúlni, elérni, húzz bele, a mi lányunk az ott az elején, igen, szinte ott van már, miénk a győzelem, de kié?
Mi minden fér egy kapcsolatba? Mit lehet kibírni, hogy lehet kibírni, ki győz le kit? Lehet-e birtokolni valakit anélkül, hogy megtörjön, vagy beletörődjön abba, amin nem mer változtatni? A test törékeny, a test erős.
Vágy és harag, nő és férfi. Itt és most. A szereplők ismerősek, mégis különös fénytörésben látunk rájuk, ahogy a szerelem és a lemondás határán kibeszélik a titkaikat, végre kimondják a vágyaikat, vagy lelepleződnek a hazugságaik.
Szabó T. Anna első felnőtteknek szóló prózakötete a Törésteszt. Novellái kíméletlenül és együttérzően szólnak a magányról, a párkapcsolatok szívszorító hidegháborújáról, a szenvedélyről és a szeretetről.

Megjelenés: 2016. október
Oldalszám: 248 oldal
Méret: 123 x 184 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 14 3436 1


 

ESTERHÁZY-RAJONGÓKNAK ÉS GYŰJTŐKNEK


Esterházy Péter: Drámák


Esterházy Péter: Drámák Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal való kísérletezés sem. Talán csak több lett a csönd. Az öt felkérésre írt öt különböző, saját törvényekkel bíró szöveg a korábbi művekkel, az európai drámairodalommal és egymással is szüntelenül kapcsolatba lép. Angyalok és kihallgatótisztek, Haydn és Joplin, apák és fiúk, egy dadogó próféta és az öregedő Úr, család, hagyomány, válság és felelősség, hit, szabad akarat, alkotás és pusztulás – a szín változik, a drámák közösek. Rémület, vidámság, bizakodás és kilátástalanság.
(csönd vagy zene, vagy csönd, mely zene)
Esterházy Péter egyik nagy drámaírói teljesítménye ez.

Megjelenés: 2016. október
Oldalszám: 456 oldal
Méret: 140 x 215 mm
Kötés: Keménytábla védőborítóval
Ár: 3990 Ft
ISBN: 978 963 14 3470 5


line

A napok iszkolása - Egy év Esterházy Péterrel

Magvető könyvnotesz 2017-re - idézetek, képek, rajzok


A napok iszkolása - Egy év Esterházy Péterrel Második alkalommal jelenik meg A napok iszkolása, a Magvető Kiadó notesze.
Tavaly a címet kaptuk Esterházy Pétertől, a mostaniban az összes idézet az ő műveiből van. Vendégszövegek? Inkább állandó útitársak. Mi mást mondhatnánk?
Jó könyvekben gazdag évet kívánnak a Magvető munkatársai!

„Busz Béla nyugodtan nézett szerteszét, végigfuttatta kezét a notesz fémspirálján, és halkan, hogy csak az hallja, aki akarja, így szólt:
- Magyarok vagyunk: ennek korlátaival és végtelenségével kell számolnunk."

Ui.: 2017 prímszám!

Megjelenés: 2016. szeptember
Oldalszám: 256 oldal
Méret: 90 x 140 mm
Kötés: keménytábla
Ár: 3290 Ft
ISBN: 978 963 14 3469 9

 

Fotósarok