Aki egész lényével varázsolt

Delly Rózsi emlékét márványtábla örökíti meg.

A színpadi művész alkotása röpke életű. Amíg tart az előadás,  amíg a közönség láthatja napról napra, addig tart. Ahogy csökken a jelenlét, szűkül az emlékezés. A zenés műfajra még fokozottabban igaz ez az állítás. Az operaénekes hangjának foglya. Amíg szárnyal a hang, szárnyal hírnév, aztán kopik a hang, kopnak, majd elfogynak a szerepek. Ha készült, marad néhány hangfelvétel a kornak megfelelő technikai színvonalon. A bakelitlemezek eltörnek, elkopnak.  A hangszalagok megnyúlnak, tönkremennek. Eltűnnek a magnetofonok.  Néha előveszik, néha még hallható a HANG. Már eltűnt az alakítás egésze, már halványul az egyéniség, a színészi jelenlét emléke. A művész még él, még bejár a színházba, még feltűnik a premiereken. Még lehet összesúgni olykor-olykor, látjátok ő az. Ő volt az. Aztán már csak az emlék marad, addig, amíg vannak, akik emlékeznek.

Vannak művészek, akiknek emléke sokáig  fennmarad. Ők a legendásak. Akik nem csak a hangjukkal, hanem egész lényükkel varázsoltak. Akikre jóval elmúlásuk után is emlékszik, aki csak egyszer is láthatta, hallhatta őket.

Egy nagy művészre, egy különleges emberre emlékeztünk. Az Operaház örökös tagjára. Egy művészre, aki 1946-ban debütált az Operaházban Mascagni Parasztbecsület című operájának női főszerepében, Santuzzaként. Aztán már nem volt megállás, női főszerepek sora következett. Szoprán és mezzoszoprán hangra írt szerepek. Nagy, drámai hősnők. Félelmetes bosszúálló, szenvedő és szenvedést okozó tigrisasszonyok. A jéghideg Turandot. A hódító, csábító, szerelmét megtagadó Sába királynője. A Bánk bán nagyasszonya Gertudis. A féltékeny, bosszúálló spanyol donna Eboli hercegnő a Don Carlosból. A vetélytársát és saját szerelmét élve eltemettető egyiptomi fáraólány Amneris, az Aida c. operájából. Wagner eposzi, félig isten félig emberasszonya: az isteni létből szerelmes földi nővé váló, tűzhalált haló Brünnhilde, három opera főhősnője. A régi isteneket megidéző, hatalom megszállotja: Ortrud a Lohengrinből. És az egyik legnagyobb, a szerelem halottja, a Trisztánhoz sírig hű ír királylány Izolda.

Aki látta, hallotta, tudja micsoda áradó hatalmas hanggal, micsoda feszültséggel telt meg a színház abban a pillanatban, amikor színpadra lépett.

Aztán, már jóval énekesi visszavonulása után egy prózai szerep. Egy nem pasztellszínekkel festett portré. Egy ironikus– önironikus portré a visszavonult operaénekes-sárkányról: Cs. Bruckner Adelaida Örkény Macskajátékában.

Ő egyike a legendásaknak, akire még ma is, tíz évvel halála után is emlékeznek. .

Márványtábla hirdeti a nyolcadik kerületi Stáhly utca 2-es számú ház falán: ebben a házban élt évtizedekig az Operaház egyik legnagyobb művésze, az Operaház örökös tagja. Delly Rózsi.

.