Szabadidő magazin - Orosz színházi klasszikusok
Szabadidő magazin

Orosz színházi klasszikusok

2017. február 9. 21:14 |

Színházi közvetítéssorozat az Urániában


Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Pannonia Entertainment együttműködésében februártól új színházi közvetítéssorozat indul, amely az orosz színház kiemelkedő társulatai, a Moszkvai Művész Színház és a Vahtangov Színház produkcióit hozza el a budapesti közönségnek, magyar felirattal.

A sorozat első előadása Csehov egyik legismertebb műve, a Cseresznyéskert lesz február 14-én.
Csehov tragikomédiáját, egyik legismertebb és sorrendben utolsó színművét több mint 110 éve mutatták be először a legendás Moszkvai Művész Színházban, de mondanivalója manapság aktuálisabb, mint valaha. Csehov ebben a történetében egyszerre sűríti magába a múlt század elején kiütköző dekadens világszemléletet és az ország bizonytalan jövőképét egy olyan világban, ahol pénz szerepe fel-, míg az emberi kapcsolatok szerepe egyre inkább leértékelődik. A darab Adolf Sapiro új rendezésében, az orosz filmművészet és szímházi világ legextravagánsabb színésznőjének titulált Renata Litvinova főszereplésével tér vissza „otthonába”, a Moszkvai Művész Színházba, és a „Stage Russia HD” című színházi közvetítéssorozat keretében világszerte a mozivásznakra. Az előadás közvetítését február 14-én mutatják be az Urániában, majd május 16-án megismétlik, emellett a szegedi Belvárosi Mozi is vetíti. A magyar felirat Tóth Árpád műfordítása alapján készült.

A „Stage Russia HD” vetítéssorozat második előadása Puskin klasszikus verses regénye, az Anyegin lesz március 21-én, amely a Vahtangov Színház produkciójában kel életre, Rimas Tuminas művészeti vezető új felfogású rendezésében.  Tuminas rendezésének különlegessége, hogy a történet Puskin karaktereinek emlékeiből és képzeletéből épül fel, a jelenetek felváltva mutatják a jelent és a múltat, a valóságot és a képzelet szüleményeit. A rendező ügyesen egyensúlyoz a zajos, kavalkád-szerű tömegjelenetek és a csendesen merengő, visszafogott képek között, amelyekből együttesen épülnek fel a történet darabkái. A Vahtangov Színház Anyegin-produkciója Szergej Makovetszkijjel a főszerepben világszerte elismerést aratott a kritikusok és a közönség körében, a New York Times „túláradóan energikusnak, magával ragadó szépségűnek” nevezte, amely „örök emléket” nyújt a nézőknek. A darab Áprily Lajos műfordítása alapján készült magyar felirattal látható.

A sorozat utolsó előadása egy különlegesség lesz április 11-én. Lev Tolsztoj klasszikus regénye, az Anna Karenina a Vahtangov Színház táncszínházi produkciójában elevenedik meg a vásznon, a nemzetközi hírű litván koreográfus, a munkáiban a balett, a modern tánc és a színjátszás elemeit ötvöző Anželika Cholina merész új interpretációjában. Az orosz realista irodalom egyik fő alkotása a szenvedélyes, ám a közösség szemében törvénytelen szerelem történetét ábrázolja, az elnyomott női lélek vívja itt bukásra ítélt szabadságharcát a képmutató társadalom hazugságai ellen. Cholina kivételes érzékenységgel nyúlt Tolsztoj soraihoz, a tragikus történet cselekménye, karaktereinek érzései mozdulatokban és gesztusokban tárulnak fel a nézők előtt. A drámai hatású koreográfiát Alfred Schnittke érzelmekben gazdag zenéje festi alá, amely meglepő eleganciával követi a regény csúcspontjait.

A vetítésekre jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján, valamint az Interticket hálózatában.

Részletek a http://www.urania-nf.hu honlapon olvashatók.

Fotósarok