Szabadidő magazin - Apacsok
Szabadidő magazin

Apacsok

2010. március 25. 20:02 |

A magyar indián-mozgalmak televiziós filmen

Török Ferenc a napokban kezdte el harmadik tévéfilmje, az Apacsok forgatását, melyben olyan neves színművészek játszanak majd, mint Csányi Sándor, Szervét Tibor, Csomós Mari és Bálint András. A forgatókönyv Bereményi Géza és Kovács Krisztina azonos című drámájából készült. A film - a tervek szerint - idén ősszel a televíziós bemutató előtt mozis forgalmazásba is kerül. Az alkotás másrészről Cseh Tamásnak is emléket kíván állítani, aki közismerten a magyarországi indián életmód egyik legnagyobb „törzsfőnöke” volt. A budapesti Corvin tetőn kialakított alkalmi stúdióban a napokban kezdte el Török Ferenc új tv-játéka, az Apacsok forgatását. A Bereményi Géza és Kovács Krisztina azonos című drámáján alapuló forgatókönyv a 40-es évekig visszanyúló magyar indián-mozgalmak egy szakaszát eleveníti fel. A történet egy izgalmas politikai krimi, egyfajta besúgó-sztori, mely napjainkban kezdődik, de visszanyúlik 1961-ig, a korai Kádár-korszakig. A film alapjául szolgáló színdarabot tavaly márciusban mutatta be a fővárosi Radnóti Színház, amely a MMKA, az OKM, a TV2, a Libri és az OTP mellett a Katapult Film produkciójában készült alkotás egyik fő támogatója is egyben. A film producerei Bálint András és Angelusz Iván. A főbb szerepekben olyan neves színművészek játszanak majd, mint Csányi Sándor, Szervét Tibor, Csomós Mari, Bálint András, Gazsó György, Schneider Zoltán, Vajdai Vilmos, Wéber Kata, Marjai Virág vagy a Moszkva térből ismert főszereplő-páros: Karalyos Gábor és Balla Eszter. A díszleteket Stark Attila street-art művész és Gauder Áron készítik, a film zeneszerzője Zságer Balázs. Az Apacsok Cseh Tamásnak állít emléket, így az ő dalaiból is elhangzik majd néhány. Az Apacsok Török Ferenc harmadik tévéjátéka. A korábbi mindkét alkotása, a Csodálatos vadállatok és a Koccanások is díjat nyert a Magyar Filmszemlén. A tervek szerint a filmet idén ősszel láthatja majd a közönség először a mozikban, majd pedig a TV2 tűzi műsorára, vélhetően 2010. október 23-án

Fotósarok