Szabadidő magazin - Az üvegcipő
Szabadidő magazin

Az üvegcipő

2017. február 18. 14:27 |

Romantikus felnőtt mese a boldogság kereséséről.

Molnár Ferenc:Az üvegcipő Vígjáték három felvonásban
Bemutató: 2017. február 25. József Attila Színház
RENDEZŐ: Huszti Péter

A József Attila Színház a Magyar Kereskedelmi és Vnendéglátóipari Múzeumban tartott sajtóprezentációt, az előadás szereplőinek, rendezőjének, valamint a múzeum igazgatójának és kurátorának részvételével. Az eseményen megjelentek az író leszármazottjai, a Londonban élő író Sárközi Mátyás és Lukin Ágnes.

Sárközi Mátyás iró elmondotta, hogy a darab megírásának időpontjában  Molnár beleszeretett a pályakezdő Darvas Lilibe, ez motiválhatta  egy jelentős korkülönbséggel rendelkező két ember kapcsolatának megírásában.  Egyben felmutatta Molnár két kitüntetését is, amelyet még haditudósító korában kapott és a francia Becsületrendet is.

A történet:

Szabó Irma titokban szerelmes az idősödő műbútorasztalosba, Sipos Imrébe. A fiatal cselédlány mindent elnéz a morózus öregúrnak, mert reméli, hogy vonzódása viszonzásra talál. Sipos azonban észre sem veszi a lányt, házasságra készül Adéllal, a panziótulajdonossal. Kapcsolatuk kiegyensúlyozott, de korántsem szerelemmel teli, a kisasszony szíve másért dobog. Így Amikor Irma tudomást szerez a látszatházasságról, kétségbeesetten igyekszik tenni ellene, reménytelenül bízva abban, hogy Sipos végül őt választja majd.

"Molnár Ferenc 1924-ben megjelent és bemutatott színműve egy pesti Hamupipőke-átírat... Megvan benne az álmok komédiája, az álmok tragédiája, s az álmok megváltó szépsége"-írta a Nyugat c. folyóiratban Földi Mihály.

 

Fotó:Csillag György

Fotósarok