Szabadidő magazin - A rajongók
Szabadidő magazin

A rajongók

2017. március 21. 19:49 |

A Vörösmarty Színház vendégjátéka a Nemzeti Színházban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Robert Musil a XX. század egyik legmeghatározóbb írója. Proust: Az eltűnt idő nyomában, Joyce: Ulyssese és Musil: A tulajdonságok nélküli ember című regénye korunk posztmodern művészetének szellemi alappillérei.

Musil életében egyetlen darabot írt, A rajongókat, amelynek irodalmi értéke legjobb prózáinak szintjén mozog. 1920-ban, Berlinben volt az ősbemutatója, azt követően főleg német nyelvterületen játszották, ahol mindig a legrangosabb színházaknál (lásd Schaubühne, Burgtheater), a legnagyobb színészek és rendezők bravúrdarabja volt. Magyarországon soha nem mutatták be, noha Győrffy Miklós fordítása 1993-ban jelent meg a Színház mellékletében.

 

Robert Musil: A rajongók

2017. március 22-23., 19:00, Nemzeti Színház-Gobbi Hilda Színpad

 

 

A székesfehérvári Vörösmarty Színház különleges hangulatú és látványvilágú előadásával Budapesten vendégszerepel: Robert Musil A rajongók c. darabja Szikora János rendezésében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán látható 2017. március 22-én és 23-án. A előadással a szerző emléke előtt is tisztelegnek, halálának 75. évfordulója alkalmából.

 

Morcsányi Géza, az előadás dramaturgja rendkívül jó arányérzékkel, finoman bánt a művel, minden lényeges mozzanat megőrződött, viszont számtalan olyan túlírt mondat hullott ki, amelyek csak olvasva élvezhetők, elmondva követhetetlenek.

 

 

Ősbemutató Magyarországon, 2016-ban a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen készült.

 

Színlap

 

Szereplők:

Thomas: Lábodi Ádám

Maria, a felesége: Törőcsik Franciska

Regine, Maria húga: Varga Lili

Anselm: Andrássy Máté

Josef, Regine férje, egyetemi professzor: Egyed Attila

Stader, a Newton, Galilei & Stader detektíviroda tulajdonosa: Kuna Károly

Mertens kisasszony: Kerkay Rita

Cselédlány: Soltész Rita

 

Fordította: Győrffy Miklós

Dramaturg: Morcsányi Géza

Díszlettervező: Szikora János

Jelmeztervező: Zoób Katti

A rendező munkatársa: Bischof Ildikó

 

RENDEZŐ: SZIKORA JÁNOS

 

 

A Vörösmarty Színház úgy gondolta, hogy elérkezett az idő, hogy a magyar közönség is megismerje ezt a kivételes szellemi izgalmat tartogató művet.

 

A darab egy jómódú polgári család villájában játszódik. Főhőse két házaspár, ahol a nők testvérek. Az idősebb testvér házába beállít a húga a szeretőjével, akiket a húg férje rajtakapott, és most menekülniük kell, mert a férj gyilkossággal fenyegetőzik. Hosszú diskurzus és lelki tusa kezdődik a két nő között arról, hogy mi a helyes: visszamenni a házasságba, vagy inkább elmerülni az ismeretlen szerelemben? Közben telnek a napok, és a fiatal lány nővére és szeretője között váratlan, és egyre elementárisabb erejű vonzalom alakul ki, majd a nővér megszökik húga szeretőjével. Ekkor a nővér elhagyott férje bevallja a magára maradt lánynak, hogy házasságuk tulajdonképpen csőd volt, mert ő valójában belé volt szerelmes, csak nem volt bátorsága bevallani. Kiderül, hogy évekkel korábbi rejtett érzelmeik közösek voltak. Ennek ellenére a fiatal lány nem él ezzel az új lehetőséggel, hanem egy forró, érzéki pillanatban váratlanul elmenekül. Merre visz az útja? Az öngyilkosságba? A szabadságba? A darab Musil nagyregényeihez hasonlóan talányos nyitottságban hagyja a történet végét.

 

A bergmanni mélységű szituációk végtelen láncolata, valamint a lelki élet kiismerhetetlenségének tébolyát intellektuálisan feldolgozni képtelen figurák groteszk helyzetkomikuma lebilincselő élményt kínál színésznek és nézőnek egyaránt.

 

 

 

Fotósarok