Szabadidő magazin - Budapesti Nemzetközi Kórusverseny
Szabadidő magazin

Budapesti Nemzetközi Kórusverseny

2017. április 7. 16:26 |

15 ország 35 kórusa,több ezer énekessel

Az Interkultur Hungária NKft. és a MÜPA 2017. április 9-12. között tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált. A rendezvény 1988 óta csábítja Budapestre a hazai és nemzetközi kórusvilág énekkarait. Az idei találkozón 15 ország 35 kórusa, több mint ezer énekessel vesz részt. A húsz hazai énekkar mellett számos európai országból jönnek együttesek.

 

A Budapesti Nemzetközi Kórusverseny a nemzetközi kórusvilágban 1988 óta hatalmas tekintélyt vívott ki magának. Sok magyarországi, valamint határainkon túl élő magyar ajkú énekkar számára a szakmailag elérhető és anyagilag még vállalható nemzetközi megmérettetés gyakorlatilag egyetlen lehetőségét jelenti.

A budapesti verseny a magyar kórusmozgalom legfontosabb hagyományává vált.

A fesztivál-programban hangsúlyos szerepet kapnak a konzultációk, a minősítő hangversenyek, a személyes szakmai tanácsadás, illetve a barátság koncertek, melyek legfőbb célja, hogy az énekesek, kórusok megismerjék egymást és egymás kultúráját.

 

A Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen az énekkarok bírálatát a hazai és nemzetközi zenei élet kiválóságait felvonultató zsűri végzi. Az InChoral értékelési rendszer a három évtizedes tapasztalaton, számos nemzetközi kóruszenei szakember véleményén és tanácsán alapul. A szisztéma célja, hogy a kórusoknak áttekinthető, részletes visszajelzést adjon munkájukról és teljesítményükről, mely segíti őket fejlődésükben és további munkájukban.

 

A hagyományos kategóriák mellett a Musica Sacra és a Jazz, Pop, Modern kategóriában is összevethetik erejüket a kórusok. A kategóriaversenyek a BMC Zenepalotában kerülnek megrendezésre.

Újdonságként idén lehetőség lesz a Nyitó- és Záróhangversenyen való közreműködésre is. Április 9-én, a Nyitókoncerten J.S. Bach: János Passiója szcenikus előadásának koráljaiban énekelhetnek az arra jelentkező kórusok.

Április 12-én, a Záróhangversenyen először a kategórianyertes énekkarok Nagydíjas Versenyére kerül sor, majd a koncert második részében Carl Orff: Carmina burana című művének előadásában vehetnek részt a kórusok vállalkozó tagjai.

Mindkét hangversenynek a MÜPA ad otthont, kiváló énekes szólisták, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság közreműködésével, vezényel a rendezvény művészeti vezetője, Hollerung Gábor Liszt-díjas, Érdemes Művész karmester.

 

Fotósarok