Szabadidő magazin - Pontyhorgász verseny
Szabadidő magazin

Pontyhorgász verseny

2017. április 27. 21:40 |

Nemzetközi Balatoni Bojlis Kupa

 

Idén 19 országból 130 csapat versenyzik április 24. és 29. között, Alsóörstől Keszthelyen át Balatonőszödig, 23 település érintésével 43 helyszínen.

 

 

„A verseny felénél már több mint 3 tonnás összfogásnál tart a mezőny és szinte mindegyik csapat büszkélkedhet egy-egy kapitális fogással. Idén az eddigi legnagyobb hal, egy több mint 23 kilogrammos ponty, amit a Szepezdi Extrémsport Szövetség akasztott.” – mondta Csörgő Tamás, versenyigazgató.

„Remélem, a viharos szél a verseny hajrájában már nem nehezíti a horgászok dolgát, akiknek az utolsó pillanatig koncentrálni kell, hisz néha csak akkor dőlnek el a helyezések.” – tette hozzá Csörgő.

A verseny egyébként április 29-án reggel 8 órakor ér véget, az ünnepélyes eredményhirdetés 14 órakor lesz.

Fotósarok