Szabadidő magazin - Múzeumok Éjszakája
Szabadidő magazin

Múzeumok Éjszakája

2017. június 13. 17:32 |

Klasszikus és kortárs értékek

 

Több mint 320 intézmény mintegy 2000 programot regisztrált eddig a június 24-én megrendezendő Múzeumok Éjszakájára, melynek idei kiemelt témája az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen, mely a reformáció 500 éves évfordulójának megünneplése mellett a Múzeumok Éjszakájára is színes programokkal készül – jelentette be Závogyán Magdolna, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján a budapesti Vasarely Múzeumban.

 

Az évente közel félmillió látogatót vonzó rendezvényre az intézmények sokszínű programmal készülnek. Ezekről részletes információ található a www.muzej.hu weboldalon és az esemény mobil alkalmazásán, a fővárosi programokról pedig az ingyenesen hozzáférhető Múzeumok Éjszakája programfüzetből tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az értékőrzés tematikához csaknem minden helyszín kapcsolódik, annál is inkább, mert nemcsak a gyűjteményeik kiemelkedő darabjaira, hanem az intézmények dolgozóira is irányul a figyelem, hisz számos kincsünk, értékünk a múzeumi szakembereknek köszönhetően maradhatott, maradhat fenn.

Kiemelt helyszínként a „cívisváros” is gazdag kínálattal várja a látogatókat két szenzációs műtárgy bemutatójával és számos színes programmal: japán babák, lángoló csigák, friss festészeti tendenciák és erotika – csak néhány téma a Múzeumok Éjszakája debreceni kínálatából. Emellett a látogatók rendhagyó tárlatvezetéseken, szamurájharc- és hagyományőrző bemutatókon, bábszínházi előadáson, valamint remek koncerteken vehetnek részt, hisz valamennyi kiállítóhelyen szerepet kapnak a társművészetek is. A Múzeumi Negyed intézményei mellett a Református Kollégium és a Nagytemplom is bekapcsolódik a programokba.

Idén először van szóvivője, „arca” a rendezvénynek. Für Anikó Jászai Mari-díjas, érdemes művész azért is vállalta el a feladatot, mert szenvedélye a múzeumjárás, gimnazista korában ráadásul múzeumi pályára készült.

A fővárosban ez évben is egységes karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája rendezvényei és kiállításai. A felnőtt karszalag 1700 Ft, a gyermek karszalag (6-18 éves korig) 800 Ft, mely nemcsak a csatakozott intézményekbe való belépésre, és a programokon való részvételre jogosít, de ingyenesen használhatók vele a BKK múzeumi buszjáratai és ez elektromos kisautó körjáratok is. Idén először már a jegymester.hu oldalon is lehet karszalagot vásárolni. Aki ezt a megoldást választja, nemcsak kényelemesebben juthat belépőjéhez, de karszalagja árának összegével egyben támogatja is azt az intézményt, amelyet az online felületen való vásárlásnál megjelöl.

A budapestiek számára ismét bővül a környezettudatos közlekedési lehetőségek száma: idén elektromos autóval közlekedhetnek a látogatók, melyet a GreenGo jóvoltából féláron, regisztrációs díj fizetése nélkül használhatnak aznap az érdeklődők. Természetesen idén is közlekednek hét vonalon a BKV múzeumi körjáratai, valamit kedvezményes áron lehet negyedéves bérletet váltani a BKK MOL BUBI használatához. A kisebb intézményekhez a három útvonalon közlekedő elektromos kisautó körjáratokat is érdemes igénybe venni. A MÁV a korábbiakhoz hasonlóan ebben az évben is 50%-os kedvezményt biztosít a vonatjegyek árából a Múzeumok Éjszakáján több nagyvárosba.

Idén két pályázatot is hirdettek a szervezők. A Nap Műtárgya pályázat a múzeumoknak szólt. Az intézmények által beküldött és kiválasztott alkotásokat a szeretlekmagyarorszag.hu facebook-oldalán mutatják be a Múzeumok Éjszakáját megelőző egy hónapon keresztül, naponta 1-1 alkotást közzé téve, ráirányítva a figyelmet a közgyűjteményekben őrzött, sok csodálatos műalkotásra.

A közönségnek szóló Be a múzeumba! pályázatra olyan hétköznapi tárgyakkal lehetett nevezni, amelyek jól kifejezik korunkat, ezért érdemes megőrizni azokat az utókor számára. A zsűri által kiválasztott 18 tárgyra  – köztük van szelfibot, kutyagallér, plüss állatka, kapszulás kávéfőző, drón és falra szerelhető biciklitartó is –  június 14-ig lehet szavazni a Múzeumok Éjszakája facebook-oldalán. A zsűri és a közönség fődíjas alkotása elnyeri a jogot, hogy a Múzeumok Éjszakáján valódi kiállítási tárgy legyen belőle: az egyik tárgyat a Nemzeti Múzeumban, a másikat a Néprajzi Múzeumban tekinthetik meg majd a látogatók június 24-én az intézményekben professzionálisan installálva.  

A Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma egyéves felújítás után nyílik meg ismét a Múzeumok Éjszakáján. Megújult épülete és újragondolt állandó kiállítása mellett a Múzeumok Éjszakáján egyéb színes programokkal is várja az érdeklődőket.

 Fotó:Beliczay László

 

Fotósarok