Szabadidő magazin - Európai Kulturális Örökség Napjai
Szabadidő magazin

Európai Kulturális Örökség Napjai

2017. szeptember 11. 10:28 |

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban

 

Szeptember 16-17.

 

A Károlyi József Alapítvány a szeptember 16-17-én megrendezésre kerülő Európai Kulturális Örökség Napjai országos rendezvényéhez kapcsolódva « nyitott kapukkal », azaz ingyenes épület- és parklátogatással várja az érdeklődőket.

Az Európai Bizottság, valamint az Európa Tanács által egész Európában megszervezett esemény célja, hogy növelje a közösségnek az épített és természeti örökséggel, valamint a természeti tájjal kapcsolatos érdeklődését, így 1999 óta 50 ország vesz részt az « Európa, közös örökség » szlogennel.

2017-ben Magyarországon az Európa Tanács idei témaajánlatához kapcsolódva a « Természet és Örökség » kerül előtérbe.  Az európai tematikának megfelelően a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély látogatói szombaton és vasárnap, egész nap ingyenes kastélylátogatásokon vehetnek részt, vasárnap délután pedig két alkalommal, 14 órakor, valamint 16.30-kor ingyenes botanikai séta indul, amelyre a regisztráció kötelező.

A rendezvény alkalmával a kastély étterme különleges, « Európai Kulturális Örökség Napjai » menüvel várja vendégeit.

Információ: Tel. 06 21 311 04 26, e-mail: info@karolyikastely.hu   

Fotósarok