Szabadidő magazin - Az év természetfotói
Szabadidő magazin

Az év természetfotói

2017. november 10. 17:30 |

Album a kiemelkedő alkotásokból

 

A szakma és nagyszámú érdeklődő elött került kiosztásra idén is,- immár 25.alkalommal- az "Év természetfotósa" díj 15 kategóriában.  Magyar Természettudományi Múzeumban egyúttal megnyitották a verseny legjobb képeiből megrendezett kiállítást, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított fotóalbumot is.

 

 

 

 

A szakmai zsűri a pályázatra beérkezett 3000 képből válogatta ki a díjnyertes alkotásokat.

A felnőttek versenyében Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel végzett az élen, a fiatalok között t Ceglédi Ádám és Szekeres Levente. A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetség mind a felnőtteknél, mind az ifjúsági kategóriában ezúttal két-két első helyezettet, és nem megosztott első díjat hirdetett meg.

Daróczi Csaba és Selmeczi Dániel egyaránt 10-10 képpel jutottak a döntőbe.

Az ifjúsági kategória egyik győztese, a 17 éves Ceglédi Ádám, a másik  a vajdasági Szekeres Levente.

2017 ben Az év temészetfotósa díjat az Afrikából nemrég hazatért Máté Bence érdemelte ki  19 képből álló kollekcióval. A dobogón egy hagyományos kenyai népviseletben jelent meg.

A Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett kiállításon az érdeklődők december végéig tekinthetik meg a természet csodáit bemutató alkotásokat.

Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent "Az év természetfotói. Magyarország 2017" album a pályázat 120 kiemelkedő fotóját gyűjtötte kötetbe. Az albumban megelevenednek a természet varázslatos pillanatai.



Alexandra Könyvesház Kft.
Megjelenés:
2017.11.07.
Kötésmód:
cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám:
192

Képünkön: Máté Bence:"Pitypang" c. díjnyertes fotója.

 

 

Fotósarok