Szabadidő magazin - Rag’n’Bone Man
Szabadidő magazin

Rag’n’Bone Man

2018. április 24. 20:20 |

Az elmúlt évek legnagyobb angol felfedezettje Budapesten

Május 4. Aréna

 

 

 

 

 

 

Rag’n’Bone Man első nemzetközi turnéja már februárban elkezdődött, így Budapest az európai turné vége felé esik, pár héttel utánunk már az amerikai sportcsarnokokban mutatkozik be élőben a közönségnek az elmúlt évek legnagyobb angol felfedezettje, majd a nyár második felében az európai fesztiválokon tér vissza a kontinensre.

 

page1image3813632    page1image1791296

 

A felszerelést 2 kamion és 2 busz szállítja, 24 főből áll az utazó stáb, amihez Budapesten 25 magyar is csatlakozik majd az építésnél. Az énekesnek és csapatának nincsenek extra kérései, csupán annyit szeretnének, hogy a lehetőségekhez képest a szervezők próbálják minél otthonosabbá tenni az öltözőt és a színfalak mögötti részt, növényekkel, bútorokkal és vidám kiegészítőkkel.

 

Mostani turnéján a legtöbb helyen Budapesthez hasonlóan, 4-5 ezres közönség előtt lép fel, a kritikák pedig egybehangzóan dicsérik koncertjeit. 20-21 számból álló koncertje előtt minden helyszínen egy közel 2 órás próbát tartanak délután, amivel nem csak a hangosítást állítják be, de folyamatosan újabb ötleteket próbálnak ki, és akár építenek be az esti showba is.

Bár látványban szándékosan visszafogottabb a produkció, hogy minél inkább a zene érvényesüljön, azonban a koncert alatt stroboszkópot is használnak a különböző fényhatások mellett.

 

page1image1791968  page1image1786816

 

Az estét Alberta Cross nyitja majd, utána lép színpadra Rag’n’Bone Man és csapata.

A május 4-i Aréna koncertre jegyek korlátozott számban még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

Fotósarok