Szabadidő magazin - Művészeti aukció
Szabadidő magazin

Művészeti aukció

2018. május 9. 16:43 |

Két nap alatt több mint 550 tétel kalapács alatt.

 Rendkívül erős és sokszínű kollekcióval várja a műgyűjtőket és a műtárgybefektetőket a BÁV a május 15-én és 16-án megrendezésre kerülő 72. Művészeti aukcióján.

A festményszekcióban többek között Paál László és Boromisza Tibor csúcsműveiért, valamint Patkó Károly, Kádár Géza, Czigány Dezső és Czimra Gyula különleges alkotásaiért szállhatnak harcba a licitálók. A műtárgyak között több, a magyar arisztokráciához köthető különleges tétel is szerepel, a kerámiáknál a nagyértékű Zsolnay fajanszokra kell odafigyelni, míg a keleti anyag többek között egy eredeti japán szamurájpáncélt és rövidkardot is felvonultat. Az ékszerkollekció a tavaszi színes drágakövek széles választékán túl több befektetési célra is ideális, 4 karát feletti briliánssal ékített gyűrűt és nyakéket is bemutat. Az árverésre kerülő kvalitásos anyag összeállításában nagy szerepe volt a BÁV azon bejelentésének, hogy befektetőként is megjelenik a műtárgypiacon, és egymilliárd forint értékben vásárol fel műtárgyakat.



A 72. Művészeti aukció festményszekciója a magyar piktúra történetének szinte teljes spektrumát felöleli. A romantikus tájképfestészet gyűjtői a Markó festőcsalád több tagja, így Markó Ferenc, Markó András és Ifj. Markó Károly művei közül is válogathatnak. Kiemelkedik közülük Ifj. Markó KárolyTáj Firenze látképévelcímű 1878-as alkotása, amelyre 9 millió forinttól lehet licitálni.

 

Az aukció egyik nagy érdeklődéssel várt tétele az idealizálástól mentes új természetszemlélet emblematikus alkotása, Paál László Vihar után (Beileni táj)című festménye, amely 1870 és 1871 között a festő hollandiai tanulmányútja során született.  A 18 millió forintért árverésre kerülő alkotás méltó párdarabja a Magyar Nemzeti Galériában őrzött Borús idő című képnek.

 

Az árverésen a nagybányai művésztelep alkotói is kiemelkedő kvalitású kollekcióval képviseltetik magukat. Az est egyik sztártétele minden bizonnyal Boromisza Tibor: Út a nagybányai kispiacracímű 1909-ben keletkezett festménye lesz, amely 26 millió forintos kikiáltási árról indul. A műBoromisza legértékesebb korai korszakának fontos alkotása, a századfordulós francia fauve és Nabis, valamint a magyar modernizmus szinte teljes horizontját figyelembe vevő, csodálatos erejű, múzeumi színvonalú darab.

 

Boromisza jó barátja volt a nagybányai művésztelepen 1908 és 1916 között alkotó Kádár Géza. A most árverésre kerülő Bányászház tavasszalcímű 1915-ben született színpompás festménye félúton helyezkedik el a neós nagybányaiak fauve-jellegű és az alapító mesterek naturalista felfogása között. Kádár erős, de nem vad színvilággal, természethű megközelítéssel megfestett gyönyörű tájképe kiváló összekötő kapocsként szolgál a nagybányai festészet Ferenczy Károlytól Czóbel Béláig tartó fejlődéstörténetében.

 

A Nagybánya környéki táj egy fiatalabb festőgenerációt is megihletett, akiket Patkó Károly1925-ös Felsőbányai tájcímű különleges alkotása képvisel.  Patkó, aki ebben az évben fedezte fel több művészbarátjával együtt a lenyűgöző erdélyi hegyvidéket, annak a festőnemzedéknek a prominens tagja, amely a képzőművészet klasszikus örökségét a nagybányai hagyományokkal és a magyar modernizmus eredményeivel próbálta közös nevezőre hozni. Csodálatos bizonyítéka ennek a 8,5 millió forintról induló Felsőbányai táj, amelynek legegyszerűbb alapformákra redukált képi világa erős, tiszta és sugárzó színvilággal párosulva fejti ki hatását.

 

Czimra Gyulaéletművének egyik főműve, a Csendélet nyitott ablak előttcímű képe is kalapács alá kerül az aukción. Az erőteljes és színgazdag csendélet Paul Gauguin és Vincent van Gogh művészetéből merített, és 2,8 millió forintos kikiáltási ártól lehet rá licitálni.

 

Czigány Dezső3,6 millió forintról induló Magyar tájcímű, az 1920-as évek első felében született műve szintén figyelemreméltó alkotás. A festmény jelentőségét növeli, hogy Czigánynak ebből a korszakából viszonylag kevés, mintegy féltucatnyi tájképe ismert, amelyek java része hazai közgyűjteményekben található.

 

A múlt évben Diyarbakirli Tahsin 56,4 millió forintos leütéssel állított be új életműrekordot a BÁV-nál. Törökország egyik legnépszerűbb festője évekig élt feleségével Magyarországon, nem meglepő tehát, hogy a rekordleütés után több festménye is előkerült. A 72. Művlészeti aukción a Hullámzó tengercímű, 6,5 millió forintos kikiáltási árról induló, nagyméretű műve számíthat ismét jelentős nemzetközi érdeklődésre.A további remekművek sorát gazdagítják Zichy Mihály, Vaszary János, Csók István, Fényes Adolf, Kádár Béla, Huszár Vilmos és Gulácsy Lajos jelentős alkotásai, míg a kortárs művészeket többek között Fehér László, Hencze Tamás, Kokas Ignác és Bukta Imre művei képviselik.

 

Az árverés jótékonysági tételeHincz Gyula Érintés című grafikája lesz, amelynek bevételét a BÁV a Csodalámpa Alapítványtámogatására ajánlja fel.

A pazar műtárgykollekcióa hazai és nemzetközi műtárgypiacon is keresett alkotásokat vonultat fel, amelyek egy része a magyar és a külföldi arisztokrácia kivételes ízléséről tanúskodnak, legyen szó az Esterházy-ak impozáns virágtartójáról vagy a Zichy-család aranyozott ezüst levesestáljáról. A Zsolnay-gyűjtők olyan különleges csemegék közügyűjteményében található. Az aukció ismét jelentős keleti gyűjteményt vonultat fel, ezek közül a leginkább várt darabok minden bizonnyal a Fujiwara-család szamurájpáncélja és egy 19. századi japán rövidkard lesz. 

 

A májusi ékszerkollekcióösszeállításánál a szakértők a tavaszt idézték meg. Az anyag bővelkedik a színes drágaköves, üde, kortalan darabokban. A zafír, a smaragd és a rubin mellett a legújabb trend, a fekete gyémánt, valamint a világ egyik legritkább drágakövének számító tanzanit is megjelenik az ékszerekben. Évről évre egyre nő a kereslet a gyöngy iránt, köszönhetően annak, hogy már valamennyi korosztálynak, és az alkalmi mellett a mindennapi öltözethez is ajánlják a stylistok. A tavaszi aukcióra két, nagyon kedvező árú tahiti és egy egészen kivételes, nagyméretű akoya gyöngysorral, valamint számos további gyöngyös ékszerrel készültek a szakértők. Az extravagáns kiegészítők kedvelői a nagymacskás ékszerek közül válogathatnak: figyelemreméltó darab aza tigrisfejjel díszített arany karkötő, amelyet 370 briliáns (összesen 7,4 karát) és további smaragdok ékítenek. Az ékszertípust a Cartier divatház indította világhódító útjára, amikor Wallis Simpson windsori hercegnének készítettek egy tigrises karkötőt.

 

A tavaszi vagy nyári esküvőt tervezők, illetve a befektetési célú ékszervásárlók ismét megtalálják a nagyméretű briliánsokkal ékített szoliter gyűrűket, nyakékeket és fülbevalókat a kínálatban. Ebből a körből kerül ki az ékszernap két legjelentősebb tétele: egy 4 karátos briliánssal ékített gyűrű, illetve egy 4,24 karátos brillel ékített neglizsé típusú, modern nyakék.A 6,5 millió forintról induló darabok a ragyogás és a luxus megtestesítői. A kollekció emellett olyan cégek márkázott luxusékszereit vonultatja fel kiváló áron, mint a Bulgari, a Fope vagy a Marco Bicego.

 

A BÁV 72. Művészeti aukciójának kiállítását május 5. és 12. között tekinthetik meg az érdeklődők a BÁV Aukciósházban (1055 Budapest, Bécsi út 1-3), minden nap 10 és 18 óra között. Az aukció keretében az ékszerek és ezüst műtárgyak május 15-én, a festmények és műtárgyak pedig május 16-án kerülnek Gundel Takács Gábor kalapácsa alá 18 órai kezdettel a MOM Kulturális Központban.

További információk és letölthető katalógus a www.bav.hu/aukciooldalon található.

 

 

 

Fotósarok