Szabadidő magazin - A magyar sporttudomány jövője
Szabadidő magazin

A magyar sporttudomány jövője

2010. május 12. 19:48 |

Fókuszban a tömegsport

NSSZ-megállapodás a sporttudomány képviselőivel

 

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Sportszövetség és a Magyar Sporttudományi Társaság. A dokumentumot Dr. Gémesi György az NSSZ elnöke és Tóth Miklós, az MSTT első embere látta el kézjegyével a gödöllői Királyi Kastélyban.

 

- A magyar sporttudomány nagyon magas színvonalon van világviszonylatban is – hangsúlyozta Dr. Gémesi György a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának. – Sportstratégiánk megvalósításához nagy szükség van arra a szellemi háttérre, melyet a Magyar Sporttudományi Társaság tud biztosítani. Azt hiszem, hogy a mindennapi gyakorlatban meg kell jelennie ennek a tudásnak, nemcsak az élsportban, hanem a tömegsportban is, különös tekintettel a gyerekek testmozgására.  

- Nagyon örülünk annak az iránynak, amely felé a Nemzeti Sportszövetség elmozdult, és a Semmelweis Egyetem után a Magyar Sporttudományi Társasággal is megállapodást kötött – nyilatkozta az aláírást követően Tóth Miklós. – Elképzelésünk szerint az oktatásnak, a kutatásnak, a gyógyításnak és az innovációnak együttesen kell alkotnia a magyar sporttudomány jövőjét. Az együttműködés lehetőségének keresése mellett a nemzetközi kapcsolatok erősítését és a pályázati tevékenységet szeretnénk munkánk középpontjába állítani.

 

Az együttműködési megállapodást a „Gróf Széchenyi István hatása hazánk sportkultúrájára” című emlékkonferencia keretében írták alá. A tanácskozáson a Nemzeti Sportszövetség részéről Győrfi János tanácsnok tartott előadást „Széchenyi István – lelkület, szellemiség, alkotás” címmel.

 

 

Fotósarok