Szabadidő magazin - Sörfesztivál
Szabadidő magazin

Sörfesztivál

2018. augusztus 22. 19:50 |

Prémium sörrel telik meg a Budai Vár

 

 

Augusztus 23-án újra kitárja kapuit az igényes sörfogyasztók előtt a Sörfesztivál a Budai Várban, amelynek örömére most először hivatalos, egyedi fesztiválsör is készült. A szervezők sztárvendégei, mint például Dobó Ági és Horváth Tamás már a rendezvényt megelőzően megkóstolhatták a limitált BDPST Beerfest IPA-t, és a pult mögött is összemérték tudásukat. A sörkedvelők változatos ízlésének megfelelően a legnagyobb sörgyárak, különleges importsörök és a magyar kisüzemi főzdék kínálatát is megkóstolhatják a kilátogatók.

 

 

Hét év után folytatódik a Sörfesztivál a Budai Várban közönségsikere, melynek köszönhetően augusztus 23. és 26. között megismerhetik az érdeklődők a minőségi sörök széles repertoárját, a főzdék egyedi jellegzetességeit és az újhullámos sörkultúrát. „A prémium minőségből nem engedünk. Ezt nemcsak a kiállítók termékein érezhetik majd a fesztiválozók, hanem a rendezvény minden részletében. Ragaszkodunk hozzá, hogy kizárólag üvegpohárban lehessen sört fogyasztani a helyszínen, kártyás fizetési rendszer működik a fesztiválon, és megszűntettük a korsópontokat, hogy gyorsabb legyen a kiszolgálás. Nélkülözhetetlen a folyamatos fejlődés, a megújulás, ezért az idei Sörfesztivál a Budai Várban minden szempontból jobbnak ígérkezik az előző években szervezetteknél” – árulta el a részleteket Kurucz Dániel, a fesztivált szervező cég ügyvezetője, aki kiemelte, hogy a belépőjegy ára már tartalmazza a korsót és 4 dl sört. „A Sörfesztiválra sörökben, ételekben és a zenei ízlésben is változatos kínálattal készültünk. Olyan sztárok lépnek fel a vendégeink előtt, mint Rakonczai Imre, Csordás Tibor, a Firkin vagy Horváth Tamás” – nyilatkozta Kurucz Gergely, rendezvény társszervezője.

Horváth Tamás sörcsapoló versenyen nyomta le a Firkint

A Sörfesztivál a Budai Várban hivatalos fesztiválsöre a FIRST Craft Beer munkáját dicséri, akik egy nyári forróságban is könnyen iható, jól értelmezhető sört hoztak létre, amelyet BDPST Beerfest IPA névre kereszteltek, és kizárólag az eseményen résztvevők fogyaszthatják a készlet erejéig. A szervezők zártkörű rendezvény keretében adtak ízelítőt az új termékből, ahol többek között Dobó Ági, a Konyhafőnök VIP első helyezettje, valamint a fesztiválon fellépő Csordás Tibor, a Firkin zenekar tagjai és Horváth Tamás is megkóstolta a sörkülönlegességet.

„Annak ellenére, hogy ritkán iszom sört, a fesztivál söre különösen ízlett, mert szeretem a kissé fanyar, kesernyésebb ízvilágot, ami ebben a hűs italban is dominált. Egyáltalán nem vagyok édesszájú, csak a gyerekeim és a párom kedvére szoktam néha édes süteményeket készíteni” – árulta el a véleményét Dobó Ági az új fesztiválsörről.  

Az eseményen a sztárvendégek egy játékos versenyben mérték össze a sörcsapoló tudásukat, ahol Horváth Tamás bizonyult a legjobbnak, de a Firkin zenekar képviselője nem adta könnyen ezt a címet. A verseny női különdíjasának Dobó Ágit választotta a szakmai zsűri. „Nem áll tőlem távol a sörcsapolás, mert a családomnak is volt kocsmája, ahol több nyarat is átdolgoztam évekkel ezelőtt, vagyis volt alkalmam gyakorolni a megfelelő technikát. Szerencsére az emlékek gyorsan visszajöttek, és sikerült most is helytállnom a pult mögött” – mondta Ági a játékos bajnokságon elért eredményéről.

A Sörfesztivál a Budai Várban rendezvényről:

 

http://www.sorfesztival.hu/  

https://www.facebook.com/events/193263731497180/

 

 

Fotósarok