Szabadidő magazin - SZEMREVALÓ
Szabadidő magazin

SZEMREVALÓ

2018. szeptember 20. 20:24 |

A német nyelvterület új filmjei a Művész moziban

 2018. szeptember 27. és október 7.

A Goethe-Institut Budapest, az Osztrák Kulturális Fórum - Österreichisches Kulturforum Budapest és a Svájci Nagykövetség közös rendezvénye immár hetedik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal.

 

5 tematikus blokkban 17 filmet vetítenek, melyek elsősorban társadalmi és lélektani kérdésekkel foglalkoznak, de vígjáték, romantikus roadmovie, gengszterfilm és több dokumentumfilm is lesz a kínálatban. Idén először egy rövidfilm-válogatás is gazdagítja a programot, melyben az immár 71 éves Jane Birkin is feltűnik majd.

A fesztivál egyik legizgalmasabb, magyar vonatkozású, valós eseményeket feldolgozó darabja Lars Kraume rendezésében a Néma forradalom lesz, de látható lesz Petra Biondina Volpe A nőkért című alkotása, valamint a számos díjat nyert, vizualitásában mesteri Mademoiselle Paradis is, mely Maria Theresia von Paradis életét tárja a néző elé, aki korának Mozarthoz hasonló zeneszerző-zongorista csodagyereke volt.

Szeptember 27-én a nagysikerű Az állam Fritz Bauer ellen című film rendezőjének új alkotása, az idei Müncheni Filmfesztiválon Békedíjjal és rendezői díjjal méltatott, valós eseményeket feldolgozó Néma forradalom nyitja az idei SZEMREVALÓT, melyben két NDK-s gimnazista srác tudomást szerez az 56-os magyar forradalomról, s ráveszik az egész osztályt, hogy egyperces néma csenddel fejezzék ki szolidaritásukat a magyar szabadságharcosok iránt. Az ügy a Stasi fülébe jut, és komoly vihart kavar.
A filmnapok egyik különösen megindító alkotása az osztrák rendező, Adrian Goiginger saját gyerekkori élményein alapuló A lehetséges világok legjobbika című filmje, mely a hétéves Adrian és kábítószerfüggő anyja, Helga közötti bensőséges kapcsolatról szól. Többek között látható lesz Petra Biondina Volpe A nőkért című alkotása, mely Nora, a fiatal háztartásbeli feleség történetén keresztül a svájci nők szavazati jogáért indított mozgalom alakulását mutatja be. A film a tavalyi Svájci Filmdíjak közül megkapta a legjobb forgatókönyv, a legjobb színésznő és a legjobb mellékszereplő díját is.
Igazi csemegének ígérkezik a vizualitásában mesteri Mademoiselle Paradis című osztrák-német film. A számos díjat nyert alkotás Maria Theresia von Paradis életét tárja a néző elé, aki korának Mozarthoz hasonló zeneszerző-zongorista csodagyereke volt.

Szuggesztív erejű képeivel vonja hatása alá a nézőt a Kékről álmodom című svájci film, mely idén a Svájci Filmdíjon elnyerte a legjobb film, a legjobb forgatókönyv és a legjobb női főszereplő díját is. A coming-of-age, a dráma és a fantasy műfaját ötvöző moziban a 15 éves Mia sorsdöntő metamorfózis előtt áll, amely egész eddigi létét megkérdőjelezi.

A legnevesebb német rendező, Christian Petzold korábbi filmjei is mindig szerepeltek a Szemrevalón, így természetesen a legújabbat is itt nézheti meg először a hazai közönség. A Tranzit a 40-es évek elején játszódik. A fiatal, német Georgnak csak kivételes szerencsével sikerül elkerülnie, hogy Párizsban letartóztassák. Dél-Franciaország felé menekül, s közben felveszi egy nemrég elhalálozott író, Weidel identitását.

A nagyjátékfilmek mellett a hagyományoknak megfelelően dokumentumfilmeket is vetítenek az idei SZEMREVALÓN. A német Hitler Hollywoodja című filmből megtudjuk, hogy Hitler uralma alatt kereken 1000 játékfilmet forgattak Németországban. A filmekkel a közönség álmait és érzéseit akarták kiszolgálni és egyúttal manipulálni.

A filmek egy részét Szegeden, Pécsett és Debrecenben is vetítik majd.

A teljes program: http://szemrevalofesztival.hu

Jegyek a Művész Mozi jegypénztárában és honlapján kaphatók szeptember 20-tól:

A fesztivál programja:

09.27. csütörtök - megnyitó:
19.00 - Néma forradalom | Das schweigende Klassenzimmer (D 111’; Művész, Chaplin terem) vendég: Tom Gramenz, főszereplő

09.28. péntek
18:00 - Spuri | Flitzer (CH 93'; Művész, Chaplin terem)
18.30 - Tranzit | Transit (D 102'; Művész, Buñuel terem)
20.15 - Szimpli | Simpel (D 113’; Művész, Chaplin terem) vendég: Markus Goller, rendező
20.30 - Csak Isten ítélhet | Nur Gott kann mich richten (D 101'; Művész, Buñuel terem)

09.29 szombat
18:00 - Mademoiselle Paradis | Licht (A 97’; Művész, Chaplin terem)
18.30 - Hitler Hollywoodja | Hitlers Hollywood (D 105'; Művész, Buñuel terem)
20.15 - Kékről álmodom | Blue My Mind (CH 97’; Művész, Chaplin terem) vendég: Gabriel Lobos, operatőr
20.30 - Anna Fucking Molnar (A 105'; Művész, Buñuel terem)

09.30. vasárnap
18.00 - Lux, a fény harcosa | Lux - Krieger des Lichts (D 106'; Művész, Chaplin terem)
18:30 - Mademoiselle Paradis | Licht (A 97’; Művész, Buñuel terem)
20:15 - Spuri | Flitzer (CH 93'; Művész, Chaplin terem)
20.30 - Az ifjú Karl Marx | Der junge Karl Marx (D 112'; Művész, Buñuel terem)

10.01. hétfő
19.00 - Murer - Egy per anatómiája | Murer - Anatomie eines Prozesses (A 137'; Művész, Chaplin terem) vendég: Ferdinand Trauttmansdorff, Andrássy Egyetem

10.02. kedd
18.00 - Anna Fucking Molnar (A 105'; Művész, Chaplin terem)
18.30 - A negyedik hatalmi ág | Die vierte Gewalt (CH 98'; Művész, Buñuel terem) vendég: Dieter Fahrer, rendező
20.15 - Csak Isten ítélhet | Nur Gott kann mich richten (D 101'; Művész, Chaplin terem)

10.03. szerda
18.00 - Az ifjú Karl Marx | Der junge Karl Marx (D 112'; Művész, Chaplin terem)
18.30 - Néma forradalom | Das schweigende Klassenzimmer (D 111’; Művész, Buñuel terem)
20.15 - A lehetséges világok legjobbika | Die beste aller Welten (A 103'; Művész, Chaplin terem) vendég: Adrian Goiginger, rendező és Wolfgang Ritzberger, producer
20.45 - Svájci rövidfilmek: Lator | Schächer (30); Arccal Mekka felé | Facing Mecca (25); A nő és a gyorsvonat | La femme at le TGV (30) (CH 85'; Művész, Buñuel terem)

10.04. csütörtök
18.00 - Kékről álmodom | Blue My Mind (CH 97’; Művész, Chaplin terem)
18.30 - Lux, a fény harcosa | Lux - Krieger des Lichts (D 106'; Művész, Buñuel terem)
20.00 - 303 (D 145'; Művész, Chaplin terem)
20.20 - A nőkért | Die göttliche Ordnung (CH 96'; Művész, Buñuel terem)

10.05. péntek
18.30 - Svájci rövidfilmek: Lator | Schächer (30); Arccal Mekka felé | Facing Mecca (25); A nő és a gyorsvonat | La femme at le TGV (30) (CH 85'; Művész, Buñuel terem)
19.00 - Zsaruk | Cops (A 93'; Művész, Chaplin terem) vendég: Stefan A. Lukacs rendező

10.06. szombat
18.00 - A lehetséges világok legjobbika | Die beste aller Welten (A 103'; Művész, Chaplin terem)
18.30 - Hitler Hollywoodja | Hitlers Hollywood (D 105'; Művész, Buñuel terem)
20.00 - 303 (D 145'; Művész, Chaplin terem) vendég: Anton Spieker, főszereplő
20.30 - Murer - Egy per anatómiája | Murer - Anatomie eines Prozesses (A 137'; Művész, Buñuel terem)

10.07. vasárnap
18.00 - A nőkért | Die göttliche Ordnung (CH 96'; Művész, Chaplin terem)
18.30 - Zsaruk | Cops (A 93'; Művész, Buñuel terem)
20.00 - Tranzit | Transit (D 102'; Művész, Chaplin terem)
20.30 - Szimpli | Simpel (D 113’; Művész, Buñuel terem)

 

 

Fotósarok