Zámbó Kornél

Albumba összefoglalva a művészpálya.

     A Társalgó Galéria kiállításával egy időben jelent meg és mutatták be a sajtónak, a művész jelenlétében,  a Zámbó Kornél festőművész életét és életművét összefoglaló nagyszabású albumot. A könyv előszavát Bereczky Lóránd írta. A művészt és műveit Horváth György mutatja be.

     Zámbó Kornél 1938. február 14-én született a Győr-Sopron megyei Téten, de onnan a család Tatára költözött. A gyerek Zámbó Kornél rajztehetségére az akkori módszer szerint a falvakat, városokat járó tehetségkutatók közül Kántor Andor figyelt fel. Ennek hatására  vállalta a nagyon nehéz felvételi vizsgát, melynek eredményeként fel is vették a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, a kor egyik legjobb iskolájába. A gimnáziumi évek alatt készült néhány rajz mutatja be a kötetben a fiatal festőnövendék tehetségét, fantasztikus rajzkézségét. A modellekről készült arcképek nem csak rajztudásáról árulkodnak, de egyben egész emberi sorsokat is ábrázolnak. 

     Az érettségi után az egri Tanárképző főiskolát választotta, ahol a földrajz-rajz szakot végezte el. A főiskola után öt évig tanított, közben megrendezte első önálló kiállítását és beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1965-1971 között Domanovszky Endre volt a mestere.

     Ezután elkezdődött a mai napig tartó, sok művet létrehozó művészpálya. Ezt a pályát foglalja össze a most megjelent album. A pálya időrendje egyben bizonyos képtípusok szerinti csoportosítást is lehetővé tesz.

    Az első csoport a Táj-képek csoportja. Ezek a nagyon friss, üde színekkel megfestett képek idilli, szinte mesébe illő, harmonikus tájakat mutatnak be. Így őszi kertet, csopaki pincéket, nyári lombokat, téli erdőt.

     Ehhez a csoporthoz csatlakozik, ám kissé túl is lép rajta az Életképek csoportja. Ezek a képek is friss színekkel, a falusi tájakat mutatják be, de itt már megjelennek az emberek, a tájak lakói is. Láthatunk szénás szekeret, disznótort, parasztudvart, de a tornácon öregasszony bíbelődik a muskátlival, botra támaszkodó nénike topog a hóban és a Hazatérő című képen a léckerítés mellett meggörnyedt öregembert látunk botozva topogni a hívogató fehér házikó, az út vége felé.

     A következő csoport az Emberképek és muráliák címet viseli. Ezek a képek monumentalitásukkal ábrázolják a munkában megfáradt pihenőket, a bányába leszálló bányászokat, egy bányaszerencsétlenségre emlékeztető szétszórt tárgyakat, de a közterekre készült alkotások közül például a Gyermekosztály c. kerámia dombormű vidám és vidítóan színes mesevilágát is.  Ebben a csoportban látható néhány grafika, tusrajz is melyeken megfigyelhetjük azokat az alapokat, amelyre Zámbó Kornél munkásságra épül: a fantasztikus rajztudást.

     Ez után egy másféle festői világ, másféle stílus és gondolkodásmód alkotásai következnek az úgy nevezett Jel-képek. A transzcendentális felé fordulás, az ember és az őt körülvevő világ viszonyának ábrázolása az addigitól eltérő festői stílust, ábrázolásmódot követel meg. Ez a mesés realizmus és a szürrealizmus valamiféle összeszövése. A Galaxis csillagködében a végtelenbe tekeredő spirálban ismert emberek arcképei villannak fel. Az Istenek és emberek c. képen három kicsiny emberke áll a földön, felettük a hatalmas sötétkék égen a mitológiák istenei kavarognak. A Válaszolj Uram c. képen, egy kicsi emberalak nyújtja könyörögve a karját a felette feszülő hatalmas sötétkék, lila égbolt felé. Ehhez a csoporthoz tartoznak a Krisztus képek, melyeken nagyon mai figurák veszik körül a nagyon mai embernek ábrázolt Krisztust. Döbbenetes erejű a monumentális A mi világunk – Faludy és Én című kép. A ruhátlan festőt, „az emberélet útjának felén”, mint Dantét Vergilius, Faludy György vezeti a pokol bugyrain keresztül. Ismerős figurák veszik körül őket, ördögök, szörnyek, paráználkodók, karóba húzottak, akasztottak, Bosch képein látható alakok. Ámde a sarokban összetört, féllábú szobrokat látunk: Rákosit, Sztálint, Lenint és Hitlert.

     Ebben a csoportban is található néhány grafika, rajz, melyek emberi sorsokat viselő, szinte portrészerű bakancsokat ábrázolnak. A Hagyaték című kép egy ember életét meséli el néhány tárgy segítségével. Egy pár kitaposott, lógó nyelvű, fűzőtlen bakancs, egy szemüvegkeret és egy alsó fogprotézis. Ennyi maradt valakiből, valaki után. A Magyar Vénusz c. képen a habokból kikelő, kagylón álló Vénuszt öreg, szétesett, lógó mellű, hasán műtéti heget viselő, egyik lábán fűzős, magas szárú cipőt, a másikon fáslit viselő, vörösre lakkozott körmű  öregasszonynak mutatja. A Tömeg csupa fekete leplet,  egyforma, fehér álarcot viselő csoportjában csak egy valaki veszi le a maszkot, és mögötte meglátjuk a sárgásbőrű, csontvázszerű, döbbenetes arcot.

     A következő csoport az Ön / arc-képek címet viseli. Ez már a groteszk, nevettető, de mégis sírni valóan szomorú képek világa. Kiemelem a Konjunktúra című képet, melyen egy műteremet látunk ahol a művész Zámbó Kornél együtt dolgozik az arcukról felismerhető Picassoval, Leonardoval, Rembrandtal, Dürerrel, Csontváryval és a művészettörténet más óriásaival. De min dolgoznak ők így együtt mindannyian? Mindnyájan kerti törpéket készítenek nagy mennyiségben. Madách világát felidéző kép.

    Ezután a Világ-képek következnek. Ebben a nagy csoportban dolgozza föl Zámbó a fiatalkorát, az ötvenes, hatvanas évek világát. Iróniával, maró gúnnyal, kis fájdalommal és bölcsen megmosolyogva ábrázolja a kort. Néhány cím ebből a csoportból: Rákosi a Csillag börtönben, Vizelő Rákosi, Suszteráj, Terménybegyűjtés, Ürgeöntési akció a világbékéért, Zakatolás, Ratkós anyák szoptatási versenye a kultúrházban, Rákosi a száműzetésben. Akik éltek ebben a korban, pontosan tudják, miről szólnak ezek a képek, akik nem, most megnézhetik ezeket a Társalgó Galériában.

     Számomra az egyik legmegrázóbb kép a Himnusz című. Melyen egy hímzett terítővel letakart asztalon Sokol rádiót látunk, nyilván ebből szól a Himnusz, előtte áll a főszereplő, egy sovány, idős férfi. Az egyik lába fából, a másikon fűzőtlen bakancs. A testét egy zöld kabát takarja, az elején biztosítótűvel összetűzve. A mellén két kitüntetés látható. A kezében gyűrött kalapot tart.

Szintén ebbe a csoportba tartozik két testvér kép. Az Avatás és az Avatás után. Az elsőn látjuk az elvonuló díszmenetet, a lovak és lovasok hátulját, a zenét szolgáltató fúvószenekart, az áldást osztó főpapot. De a kép előterében, a cifra menet mögött, a lócitromot, és a földön kuporgó nincsteleneket, koldusokat. A másikon az elvonuló menet fényes, fekete cipőit a szőnyegen, melyet gondos kezek már csavarnak is fel utánuk, mellettük szemétkosár, benne összegyűrt papírok, talán az ünnepi beszéd kézirata, újságok, bulvárlapok elszórt lapjai, nemzeti színű szalag, a belőle ünnepélyes ceremóniával levágott darabka és az olló.

     Az utolsó egység a portrék csoportja. Ebben ismert személyiségeket és művészeket láthatunk. Így többek között Hegedűs Gézát, Kolozsvári Grandpierre Emilt, Benkó Sándort, (aki egyébként személyesen is részt vett a bemutatón), Faludy Györgyöt, Jókai Annát, Miklósa Erikát, Sass Sylviát, Szabó Istvánt.

     Részlet Zámbó Kornél általános iskolai dolgozatfüzetéből:

     „Mi szeretnék lenni? Ha megnövök én rajztanár szeretnék lenni, mert mikor láttam a festőket dolgozni nagy kedvet kaptam rá. Még öt éves koromban elhatároztam, hogy tanár leszek. Azóta nem tágítok tőle.”

Mindnyájunk szerencséjére.