Szabadidő magazin - Szürrealista művek
Szabadidő magazin

Szürrealista művek

2018. december 11. 16:08 |

BÁV aukció

 

 

Kortárs aukcióval zárja az évet a BÁV Aukciósház december 19-én. A több mint 100 tételt felsorakoztató kínálatban olyan közismert nevek szerepelnek, mint feLugossy László, ef Zámbó István, Aknay János, Gyarmathy Tihamér, Gyémánt László vagy Fehér László. Az érdeklődők emellett az eddig elsősorban divattervezőként ismert Náray Tamás és a külföldön is befutott A. Nagy Gábor műveire is licitálhatnak, de a legfrissebb, 2018-as alkotások is szerepelnek a kínálatban.


 

 

Az elmúlt évben azért indította újra a kortárs árveréseket a BÁV, mert a hazai és nemzetközi trendek is azt mutatták, hogy ez a műtárgycsoport gyűjtői és befektetési szempontból is az egyik legnépszerűbb. Ezt igazolta az Aukciósház novemberi művészeti aukciójának kortárs anyaga is, amelyből több festmény egymillió forint fölötti leütést is elért. A mostani kollekció összeállítói – néhány kiemelt tételt leszámítva – alacsony kikiáltási árakat határoztak meg annak érdekében, hogy minél szélesebb gyűjtői és befektetői kört tudjanak megszólítani.

 

Az anyag gerincét a szentendrei Vajda Lajos Stúdió alapítóművészei közül feLugossy László, ef Zámbó István és Aknay János művei alkotják.  A saját alkotásaik bemutatására az 1970-es években indult kezdeményezés máig él. Az aukció anyagában a korai éveket feLugossy dadaista olajképei és ef Zámbó szürrealista grafikái képviselik. E két alkotó művei már az őszi művészeti árverésen is sok érdeklődőt vonzottak, ott feLugossy László Újprimitívcímű festménye 1,9 millió forintért, ef Zámbó István kémény- és Felhőkarcoló családja pedig több mint négyszeres áron, közel 2 millió forintért talált gazdára. A december végi kortárs árverésen a két művész számos kiváló alkotása közül válogathatnak a gyűjtők.

 

Ef Zámbó István szinte teljes munkásságát végigkísérhetjük az aukcióra kerülő alkotásain keresztül. A 80-as éveket többek között két ritka, fehér olajképe, a Fagyizó lányok vadász hóemberrelés az Életkép szobavulkánnalképviselik, amelyeknek címei már sejtetik a művész sajátos látásmódját. „Szeretem az ellentétek egybeolvasztását, egymás mellett való szerepeltetését. Számomra egy locsolókanna mellett heverő fűrész vészjósló, a koporsóban egy luk pedig optimista tett.” – mondta ef Zámbó István egy korábbi interjújában.  Az idézetben szereplő, koporsót ábrázoló képe, a Gyászis helyet kapott az aukcióra kerülő képek között éppúgy, mint a szintén sokat publikált Szentendrei munkásoltár, valamint az egyik főművének tartott Love Doll,amely 2,6 millió forintos kikiáltási árával az árverés legdrágább tétele.

 

FeLugossy Lászlótól is számos alkotásra licitálhatnak az árverésre látogatók, az izgalmas témákat feldolgozó kisméretű képei mellett a Terhes nő távcsővelcímű, 600 ezer forintról induló nagyméretű olajképe is figyelemre méltó. 

 

 

Szintén a 70-es években indult Bukta Imre karrierje, akinek Vidéki párcímű akvarelljét is beválogatták a szakértők. A kép Bukta művészetének fő témáját, a falusi életet mutatja be, az ún. mezőgazdasági műveire jellemző iróniával, groteszkséggel és abszurditásokkal fűszerezve. 

 

A. Nagy Gábor azon kevesek közé tartozik, akiknek munkássága nemzetközi szinten ismertebb, mint itthon. Egyik leggyakrabban kiállított műve a Baby Doll, amely a digitális technika térnyerésének csúcspontján, a 2000-es évben készült. A számítógépes képalkotásra reflektálva, pixelekre bontotta le a képet, hogy a felismerés örömével a nézőt is bevonja az alkotói folyamatba.

Náray Tamás neve inkább a kifutók világából volt ismerős eddig, most azonban az árverésen két olajképe nyomán festőként is megismerhetjük őt. Ahogy ruhái, úgy festményei is a színek egymásra hatására, a strukturált, lendületes absztrakcióra épülnek.

 

A kortárs aukciók világából jól ismert további művészek munkái is megtalálhatóak a kollekcióban, így pl. Fehér László Vízpartoncímű monumentális fekete-fehér festményére, Csurka Eszter vegyes technikával készült, cím nélküli nagyméretű, sokszor kiállított alkotására, vagy Gyarmathy Tihamér, a magyar avantgárd festészet egyik meghatározó alakjának különböző korszakaiból származó műveire is licitálhatunk.

 

Napjaink népszerű témái sem hiányozhattak a válogatásból, így például Gáspár Annamária alkotásai, amelyeknek középpontjában a nők és a női sztereotípiák állnak. A decemberi árverésen legfrissebb, 2018-as művei kerülnek kalapács alá.

 

A BÁV Kortárs aukciójának kiállítását december 8-17. között ingyenesen tekinthetik meg a BÁV Apszistermében (1052 Budapest, Bécsi u. 3.). Az árverésre ugyanitt, december 19-én, 18 órakor kerül sor.

Fotósarok