Szabadidő magazin - Tudomány és sport
Szabadidő magazin

Tudomány és sport

2010. június 21. 17:51 |

Az európaiak jobban érdeklődnek a tudományos eredmények iránt.

Az Eurobarométer  közzétett új jelentése szerint az európaiak mintegy 80%-a érdeklődik a tudományos felfedezések és a technológiai fejlesztések iránt, míg 65%-ukat érdekli a sport. Az európaiak több mint 70%-a gondolja úgy, hogy az EU által támogatott kutatások a jövőben egyre fontosabbá válnak. A felmérésben részt vevők 57%-a úgy ítélte meg, hogy a tudósoknak nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a munkájukkal kapcsolatos kommunikációra, és 66%-uk szerint a kormányoknak többet kellene tenniük azért, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a tudományos kérdések iránt. Az európai polgárok a messzemenőkig elismerik a tudomány hasznát és fontosságát, azonban sokan aggodalmakat fogalmaztak meg az új technológiákból eredő kockázatokra, valamint a tudósok által birtokolt tudásban rejlő hatalomra vonatkozóan.

Máire Geoghegan-Quinn, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos kijelentette: „Az Európa 2020 stratégia sikerének és az európai versenyképesség fenntartásának feltétele a csúcstechnológiát felvonultató tudományos kutatás. Ugyanakkor ehhez az is kell, hogy az európai polgárok támogassák a tudományos tevékenységet, és továbbra is nyomást gyakoroljanak a kormányokra és az iparra az erre a területre irányuló beruházások érdekében. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a tudomány fontosságát nagyon széles körben elismerik. Az eredmények azonban arra is rámutatnak, hogy – a hozzám hasonló – politikusoknak és maguknak a tudósoknak is hatékonyabban kell kommunikálniuk mit és miért tesznek.”

A 27 tagállamot számláló EU szintjén az emberek 61%-a tartja úgy magáról, hogy nagyon vagy kellően jól tájékozott a tudományos felfedezéseket és a technológiai fejlesztéseket illetően. Az európai polgárok 74%-a véli úgy, hogy az európai együttműködésben végzett, az Európai Unió által támogatott kutatás egyre fontosabbá fog válni. Tíz európaiból hat szerint az együttműködésben végzett kutatás nagyobb kreativitást és hatékonyságot tesz lehetővé. A tagállamok közötti együttműködés nagymértékű támogatást élvez: az európaiak 72%-a ért vele egyet.

Összességében a felmérés azt mutatja, hogy az európaiak viszonylag optimisták a tudománnyal és technológiával kapcsolatban: a válaszadók 75%-a ért egyet azzal, vagy hajlik afelé, hogy a tudomány és technológia révén a jövő generációi több lehetőséghez jutnak majd. Azonban a 2005-ös felmérés óta némi elmozdulás érzékelhető a szkepticizmus irányába.

Az európai polgárok szerint pozitív hatásai vannak a fiatalok bevonásának a tudomány világába, azonban úgy érzik, hogy a kormányok nem tesznek eleget a széles körű érdeklődés ösztönözése érdekében. A megkérdezettek úgy gondolják, hogy a kormányoknak többet kellene tenniük a nők tudományos szerepvállalásának előmozdításáért, amely pozitív hatással járna: a válaszadók 63%-a véli úgy, hogy a női kutatók számának növekedése javítaná a kutatások végrehajtását.

Ez a különleges Eurobarométer-felmérés 32 európai országban1 végzett személyes interjúk alapján készült azzal a céllal, hogy értékelje a tudomány és a technológia európai polgárok általi általános megítélését, és megvizsgálja, hogy 2005 óta történt-e ezen a téren jelentős változás. 2010. január 29. és február 25. között összesen 31 243 személyt kérdeztek meg.

Az eredmények az Europa honlap közvélemény-kutatással foglalkozó oldalán tekinthetők meg: http://ec.europa.eu/public_opinion/index_en.htm

Fotósarok