Szabadidő magazin - Ha elmúlik öt év
Szabadidő magazin

Ha elmúlik öt év

2019. május 17. 21:56 |

Az idő legendája. Lorca bemutató a Katona József Színházban.

Ez a mű García Lorca legtitokzatosabb drámája. Megírásakor, 1931-ben, maga a szerző a „bemutathatatlan színház” darabjai közé sorolta. 1936-ban Madridban azonban megkezdődtek a próbák, de a költő halála miatt a bemutató elmaradt.

 

 

Federico García Lorca a spanyol szellem egyik legkiválóbb megtestesítője szinte valamennyi művészeti ágban kimagaslót alkotott. Költő, író, festő, zeneszerző, néprajztudós, színházszervező és dramaturg, színész és rendező egyszemélyben. Sokoldalú tehetsége drámáiban teljesedett ki.

Műveiben kiállt az emberi méltóságért, a demokráciáért, a spanyol köztársaság elköltelezett híve, harcos antifasiszta volt. A polgárháború alatt visszatért Granadába, melyet megszálltak Franco zsoldosai. 1936 augusztus 19.-én Lorcát elfogták és agyonlőtték, majd jeltelen sírba dobták.  Szomorú párhuzam, hogy halálát Radnóti versben siratta meg, nem sejtve, hogy később őt is jeltelen sírba temetik  gyilkosai.

Az író valamennyi darabját, mint a Bernarda Alba Háza, a Yerma, a Vérnász megismerhette a magyar közönség is.

Ez a bemutató a magyar színházi hagyományban ritka, kivételes esemény, a költői, szürrealista művek előadására tett kísérlet.

A darab főhősének, a Fiatalembernek öt évet kell várnia, hogy feleségül vehesse menyasszonyát. A várakozás örömteli a számára, mert így a valóság nem zavarja álmodozásában. Öt év múlva a Menyasszony lakásán zajló találkozás szakítással végződik. A Fiatalembernek ekkor eszébe jut a Gépírólány, akinek közeledését korábban visszautasította. Felkeresi őt, abban reménykedve, hogy mellette megtalálja élete szerelmét.

Különös szereplők (a Halott fiúcska, a Döglött macska, a Próbababa, Harlekin, a Bohóc, a Sárga maszk, a Visszhang) teremtenek jelenlétükkel szürreális világot a Fiatalember története köré. A darabban, melynek alcíme" Az Idő legendája", összemosódik múlt, jelen és jövő, valóság és képzelet. A Fiatalember életének képei. Vagy csupán a képzelet műve az egész, és az Idő is megállt?

 

Rendező: Zsámbéki Gábor

Szereplők:

Dér Zsolt

Fiatalember
Elek Ferenc Öregember
Bányai Kelemen Barna Első barát, Harmadik kártyás
Kovács Lehel Második barát, Második kártyás
Pálmai Anna Gépírólány
Zsámbéki Jakab Halott kisfiú
Tóth Anita m.v. Döglött macska
Dankó István Bohóc, Inas
Gombó Viola e.h. Menyasszony
Rohonyi Barnabás e.h. Rögbijátékos, Első kártyás
Tóth Zsófia e.h. Szolgáló, Lány, Cseléd 
Fullajtár Andrea Sárga maszk, A menyasszony apja
Jordán Adél Próbababa
Lestyán Attila m.v.

Harlekin 

Fordította: Imreh András

Fotósarok