Szabadidő magazin - Összefogás a szabadidősportért
Szabadidő magazin

Összefogás a szabadidősportért

2019. július 12. 21:03 |

Új futópályák épülnek

 

Tizenkét futópálya épülhet az ország tizenegy településén.

 

 

 

A budapesti sajtóeseményen elhangzott, hogy a program fele-fele arányban állami, illetve önkormányzati forrásból valósul meg a közelmúltban megalakult Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) szakmai iránymutatásával és közreműködésével.

A futópályák rekortán borításúak és egyenként legalább egy kilométer hosszúak. „Ezekkel a pályákkal kapcsolatban a célunk az volt, hogy minél többen tudjanak rendszeresen, kulturált körülmények között, biztonságosan futni” – mondta a kormánybiztos.

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, Budapesten két pálya is épülhet, Kőbányán és Békásmegyeren. Ezen kívül Baja, Esztergom, Fót, Gödöllő, Hajdúböszörmény, Kecskemét, Pápa, Szeged, Székesfehérvár és Szolnok lakosai is futhatnak majd az új futópályákon, méghozzá díjmentesen.

 

Összefogás a szabadidősportért

 

Megalakult a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége, azaz a SZEOSZ. A szövetségben helyet kaptak Magyarország legnagyobb szabadidősport-eseményszervezői. A SZEOSZ-t 27 alapító tag hozta létre azzal a céllal, hogy minél fejlettebbé tegyék a hazai szabadidősportos rendezvényeket és hatékonyan képviseljék a szervezők érdekeit. 

A szövetség alapító tagjai a tavalyi esztendőben összesen több mint 80 rendezvényt szerveztek, és majd’ 240 ezer szabadidősportolót mozgattak meg. 

Péter Attila, a SZEOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a következő időszak legfontosabb feladata a szövetség bázisának növelése és megerősítése lesz, ezért várják szervezőtársaik jelentkezését.  

A szövetségnek bármely magyarországi székhelyű, szabadidősport-események szervezésével foglalkozó jogi személy a tagja lehet, amely az egyesület honlapján (www.szeosz.hu) benyújtja csatlakozási kérelmét, és megfizeti az alapszabályban meghatározott, résztvevői létszámoktól függő éves tagdíjat. Alapkövetelmény: legalább 2 év szabadidősport-eseményszervezői múlt.

 

 

Fotósarok