Ingyen zenél itthon a Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai több mint öt éve járják az országot ingyenes közösségi koncertjeikkel, hogy azokat az embereket is megajándékozzák a zenével, akik betegek, messze élnek a fővárostól, nincs pénzük egy klasszikus zenei koncertre, vagy egyszerűen csak nem ismerik még ezt az élményt.
Ezúttal is három templomban játszanak majd Bachot autentikus barokk hangszereken: Budajenőn, Gyönkön és Jászberényben. Klezmer zenével, a rabbi történeteivel és flódnikóstolóval gazdagított Zsinagógakoncertjeik Mezőtúron, Szombathelyen és Tapolcán lesznek.
Most sem maradnak el a gyerekeknek megálmodott, történetmesélős Zenevár koncertek, ahol a fiatalok is becsatlakozhatnak a közös játékba. Ezen a héten a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórházban zenélnek Budapesten, illetve ellátogatnak a bicskei gyermekotthonba és Gyulajra, a Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott általános iskolába is.
Folytatódik az idősotthonokban elkezdett sorozat is: újabb tizenkét intézménybe látogatnak el a Fesztiválzenekar zenészei – köztük Devecserre, Kiskunhalasra és Monorra –, hogy ismerős, kedves dallamokkal színesítsék a lakók életét.
A zenekar az évadot a Müpával közös szervezésű Európai Hidak fesztivállal folytatja szeptember 18. és 27. között, melynek középpontjában ezúttal az olasz kultúra áll. A programsorozat egyik szenzációja Fischer Iván legújabb operarendezése, Monteverdi La favola d’Orfeója, melyhez a karmester-rendező maga írt befejezést. A BFZ nagyzenekari koncertjén, ahol Fischer Iván együtt lép fel lányával, Nora Fischerrel, többek között az is kiderül, hogyan értelmezte újra Luciano Berio és Ottorino Respighi a régebbi korok zenéit.
Templomi koncertek pontos helyszínei és időpontjai itt!
Zsinagógakoncertek pontos helyszínei és időpontjai itt!
Zenevár koncertek pontos helyszínei és időpontjai itt!
Idősotthoni koncertek pontos helyszínei és időpontjai itt!
Fotó: Kurcsák István