Szabadidő magazin - Orosz Zenei Fesztivál
Szabadidő magazin

Orosz Zenei Fesztivál

2019. október 7. 19:52 |

Budapesten és Debrecenben

2019. október 7-12.

2019. október 7-12. között rendezik meg második alkalommal az Orosz Zenei Fesztivált. A Szabó Marcell zongoraművész által alapított programsorozat idén hat orosz zeneszerző munkásságát öleli fel különleges, művészeti szempontból felépített tematikával. A koncerteknek Budapesten a Zeneakadémia, a Szent István Bazilika és az Orosz Kulturális Központ, Debrecenben pedig a Kölcsey Központ és a Református Nagytemplom ad otthont. A fesztiválon több programmal emlékeznek meg Muszorgszkij születésének 180. évfordulójáról is. Bővebb információ és jegyek az https://ozf.hu/ weboldalon.

 

Prokofjev zenekari darabjai között megszólal az I. Zongoraverseny, de a közönség nagy örömére a Rómeó és Júlia is hallható lesz. Glinka zenéjéből a kamaradarabok kerülnek fókuszba. Muszorgszkij 180 éve született, ebből az alkalomból egy teljes napon keresztül, több rendezvénnyel mutatja be a fesztivál a zeneszerző sokszínű arcát. Előadás lesz az életéről, levelezéséről, és felhangzanak részletek az „Egy kiállítás képei” című műből. Az Orosz Nemzeti Zenei Múzeum egy teljes kiállítást hoz erre az alkalomra Budapestre és Debrecenbe. Muszorgszkij operáiból filmvetítés lesz az Orosz Kulturális Központban. Szkrjabin zongoradarabjai is középpontba kerülnek. Rimszkij-Korszakov dalai pedig igazi csemegének számítanak majd a koncertek sorában. A fesztivál egyik fénypontjaként idén Csajkovszkij Vesperását hallgathatjuk meg a Szent István Bazilika csodálatos terében. Lukácsházi Győző a gyerekeket szólítja meg a fesztiválon Prokofjev Péter és a farkas című művének bemutatásával hétvégi programján. A fesztivál meghívására hazánkba látogat egy különleges, orosz guszli együttes is, akik tradicionális pengetős hangszereik által bepillantást engednek az orosz népzenébe.

 

A fesztiválon fellép mások mellett Fokanov Anatolij orosz operaénekes, a Kruppa Vonósnégyes, a Kodály Kórus Debrecen, a Kodály Filharmonikusok Debrecen, Meskó Bánk előadóművész, Pregun Tamás és Palojtay János zongoraművészek. Az Orosz Zenei Fesztivál továbbra is szorosan együttműködik a Kodály Filharmóniával, a zenekar Somogyi-Tóth Dániel, a kórus pedig Szabó Sipos Máté vezényletével szólal meg. A fesztivál művészeti vezetője Szabó Marcell zongoraművész, aki Prokofjev I. zongoraversenyét játssza a fesztivál nyitókoncertjén.

 

A részletes programokról a www.ozf.hu oldalon és a fesztivál facebook oldalán lehet olvasni, jegyek is ezeken a felületeken rendelhetők.

 

 

Szabó Marcell zongoraművész

1987-ben született Budapesten, 8 évesen kezdett el zongorázni. Tanulmányait a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában kezdte meg Batke Márta növendékeként. Ekkor ismerkedett meg Csáky Katalinnak, aki a Zeneakadémia tanáraként élete végéig mentoraként kísérte figyelemmel. Egy évvel később Haydn D-dúr zongoraversenyét játszotta a fertődi Esterházy-kastélyban. 1999-ben nyert felvételt a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatára, Eckhardt Gábor osztályába. 2005-ben elnyerte a Zeneakadémia Előkészítő Tagozat legjobbjának ítélt Bíró Sári emlékdíjat. 2006-ban felvételt nyert a Zeneakadémia zongora szakára, ahol Kemenes András és Nádor György növendékeként folytatta tanulmányait. 2010/2011-es tanévben a Brüsszeli Királyi Akadémia vendéghallgatója volt, ahol tanára Jan Michiels volt. 2014-ben három verseny díjazottja: a VI. Nemzetközi Bartók Zongoraversenyen I. díjat nyert; a XXXIII. Delia Steinberg Nemzetközi Zongoraversenyen III. díjat nyert Madridban, majd a XVI. Nemzetközi Ile de France Zongoraversenyen I. díjat nyert Párizsban. 2015-ben a Kocsis Zoltán elnökségével felállított bizottság őt választotta meg a Zeneakadémia Karrieriroda egyik művészének. 2017-ben adta debütáló koncertjét a Művészetek Palotájában Rachmaninov 2. zongoraversenyével. 2018-ban harmadjára nyerte el a Fischer Annie ösztöndíjat. Többek között olyan zenekarokkal lépett fel, mint a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Debreceni Kodály Filharmonikusok. Részt vett Dmitrij Bashkirov, Kocsis Zoltán, Rohmann Imre, Bogányi Gergely, Falvai Sándor, Szokolay Balázs, Jan Michiels, Gottlieb Wallisch, Maurizio Moretti mesterkurzusain, s Magyarországon kívül olyan helyeken lépett fel, mint a bécsi Konzerthaus, az amszterdami Concertgebouw, a hamburgi Elbphilharmonie, vagy a birminghami Town Hall.

2018-ban a Cziffra Fesztivál Tehetség-díját vehette át Medveczky Ádám karmestertől, a zsűri elnökétől. Ugyanebben az évben az Oroszországi Föderáció a nemzetközi kapcsolatok területén kifejtett kulturális munkájáért rangos kitüntetésben részesítette.

 

Budapesti események:

A Debreceni eseményekről, pontos időpontokról a https://ozf.hu/programok/ oldalon tájékozódhat.

 

okt. 7. PROKOFJEV ZENEKARA
19:30 Zeneakadémia
A II. Orosz Zenei Fesztivál nyitóhangversenye.

Műsor:
Prokofjev: I. (D-dúr) „Klasszikus” szimfónia, op. 25.
I. (Desz-dúr) zongoraverseny, op.10.

szünet

Rómeó és Júlia, op. 64. – részletek

Közreműködik: Szabó Marcell – zongora, Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

 

okt. 8. KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
17:30 Orosz Kulturális Központ

A 2019-es évben, melyet Oroszországban a színház évének nyilvánítottak, két hazai zeneszerző kerek évfordulója kerül megünneplésre – Modeszt Petrovics Muszorgszkij (1839–1881) születésének 180. és Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov (1844–1908) születésének 175. évfordulója. A három esemény tiszteletére az Orosz Nemzeti Zenei Múzeum egy kiállítást állított össze, melyet M.P.Muszorgszkij örökségének szenteltek, aki világhírnévre tett szert, amiben nagy szerepe volt N.A.Rimszkij-Korszakovnak. M.P.Muszorgszkij öt operát írt, viszont a Borisz Godunov kivételével (1869, 1872), mely több ízben teljes egészében bemutatásra került a zeneszerző életében, egyik sem került soha befejezésre. A Szalambó (1863-1866) és a Szorocsinszki vásár (1875-1881) című operákból csak egyes számokat fejezett be. A Házasság című (1868) három felvonásosra tervezett opera megalkotása az első felvonás befejezése után megszakadt. A Hovanscsinában (1872–1881) néhány részlet befejezetlen maradt, és magának a kompozíciónak nem volt hangszeres változata a zenekar számára.

Felismerve azt a hatalmas művészeti értéket, amelyet M.P.Muszorgszkij teremtett, a zeneszerző 1881-ben bekövetkezett korai halála után, barátja és alkotó partnere, N.A.Rimszkij-Korszakov, időt és erőfeszítést nem kímélve, magára vállalta mindazt a hatalmas munkát, hogy  újra komponálja, átfogalmazza, hangszerre alkalmazza, megszerkessze és a teljes örökséget kiadja, amely majdnem három évtizedig tartott (1881–1908). M.P.Muszorgszkij Borisz Godunov és Hovanscsina című operái hosszú évekre épp N.A.Rimszkij-Korszakov változataiban rögzültek a színházi repertoárban. Pontosan ezen változatok alapján adta elő M.P.Muszorgszkij műveit F.I.Saljapin, I.Kozlovszkij, I.K.Arhipova, E.V.Obrazcova és még sok más nagyszerű énekes. Ezeket a  változatokat állította színpadra K.A.Korovin, K.Sz.Petrov-Vodkin, F.F.Fedorovszkij. M.P.Muszorgszkij részletekben hátra hagyott további három operájának történetében (Szalambó, Házasság és Szorocsinszki vásár) N.A.Rimszkij-Korszakov változatai szintén fontos mérföldkőnek bizonyultak. A zeneszerzőnek köszönhetően kerültek a kompozíciók kiadásra és váltak ismertté. Színpadi megtestesülésüket más zeneszerzők változatainak köszönhetik.

A kiállítás elnevezése két esztétikai pólust jelöl, melyek a zeneszerzők által  személyesültek meg. „A művészi igazság nem tolerálja az elfogult formákat” – ilyen volt M.P.Muszorgszkij művészi hitvallása, és arra késztette őt, hogy új megközelítéseket keressen a zenei művészet segítségével a végtelenül sokféle életjelenség megtestesítésére. “Ideális stílusa nem kapott megfelelően kristálytiszta átlátszó kimunkálást és elegáns alakot.” – így fogta fel M.P.Muszorgszkij műveit N.A.Rimszkij-Korszakov és saját munkája során megpróbálta korrigálni mindazt, amit hiányosságnak tartott.

A kiállítás öt részből áll, M.P.Muszorgszkij operáinak száma szerint. Az első részt a Borisz Godunovnak, a zeneszerző legnépszerűbb és legelterjedtebb művének szentelték. A második rész témája Hovanscsina, mely szintén M.P.Muszorgszkij egyik legismertebb és legjelentősebb alkotása. A következő három rész a Szalambó, a Házasság és a Szorocsinszki vásár operákat mutatja be a zeneszerző munkájának időrendi sorrendjében. Mindegyik rész az operák történetének főbb szakaszait tükrözi M.P.Muszorgszkij szerzői jogi kéziratainak bemutatásával, a művek első kiadásaival, dokumentumokkal N.A.Rimszkij-Korszakov munkájáról, színpadtervekkel, a produkciók jelmezterveivel, programfüzetekkel, plakátokkal és az előadásokról készített jelenetek fényképeivel. A kiállítás bemutatja F.I.Saljapin Borisz Godunov és I.K.Arhipova Marina Mnyisek (Boris Godunov) és Marta (Hovanscsina) szerepeiben használt jelmezeit.

 

okt. 8. GLINKA KAMARÁJA
19:30 Orosz Kulturális Központ
Közreműködik: Kruppa vonósnégyes , Pregun Tamás – zongora, Tabányi Tibor – nagybőgő.

Műsor:

Glinka: d-moll „patetikus” trió

Glinka: 2. F-dúr vonósnégyes

Glinka: Esz-dúr Grand Sextett

 

okt. 9. MUSZORGSZKIJ OPERÁJA
15:00 Orosz Kulturális Központ
Muszorgszki: Borisz Godunov operája  a Balsoj szinház előadásában

A Bolsoj Színház produkciója.

Borisz Dodunov szerepében : Jevgenyij Nyeszterenko
S.Vinogradova (1978) zenetörténész  magyarázatával

 

okt. 9. RIMSZKIJ-KORSZAKOV HANGJA
19:30 Orosz Kulturális Központ

Dalest Rimszkij-Korszakov dalaiból.

Közreműködik: Anatolij Fokanov, Demény Balázs – zongora

 

okt. 10. OROSZ NÉPZENE – GUSZLI MUZSIKA
18:00 Orosz Kulturális Központ
A Goodi gorazdo folklóregyüttes (Oroszország) koncertje
Népzene guszlin és régi orosz népi hangszereken.

 

okt. 10. SZKRJABIN ZONGORÁJA
20:00 Orosz Kulturális Központ

Válogatás Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin műveiből Palojtay János zongoraművész előadásában.

Közreműködik: Palojtay János – zongora

Műsor:
Szkrjabin: III. (fisz-moll) szonáta, op. 23.
2 Poémes, op. 32.
Valse, op. 38.
IX. szonáta (fekete mise)
2 Morceaux, op. 57. (Vágy, Becézés)
h-moll fantázia, op. 28.

 

okt. 11. PROKOFJEV BALETTJE
15:30 Orosz Kulturális Központ

Balett három felvonásban a Royal Opera House előadásában felvételről.

Koreográfus:Kenneth Macmillan

Zene: Szergej Prokofjev

 

okt. 11. MUSZORGSZKIJ  LEVELEI
BUDAPEST19:30 Orosz Kulturális Központ

Részletek Muszorgszkij levelezéseiből és az Egy kiállítás képei című művéből

Közreműködik: Pregun Tamás – zongora, Meskó Bánk – próza.

 

okt. 12. PROKOFJEV MESÉJE
11:00 Orosz Kulturális Központ
Lukácsházi Győző előadása. Péter és a Farkas hangszeres bemutató .az Operaház fúvós művészeivel

okt. 12. CSAJKOVSZKIJ HITE
20:00 Szent István Bazilika
Műsor:
Vesperás, op. 52
Kodály Kórus Debrecen
vezényel: Szabó Sipos Máté

 

 

Elérhetőségek:

weblap:www.ozf.hu
facebook: orosz zenei fesztivál

Fotósarok