Szabadidő magazin - Hófödte Álom
Szabadidő magazin

Hófödte Álom

2019. október 16. 18:03 |

Ősi cirkuszi mese.Bemutató a Fővárosi Nagycirkuszban

Az Észak-Szibériából, Jakutföldről érkező artistaművészek új műsora.

 

 

 

 

 

Bár itthon még a késő ősz kellemes időjárását élvezzük, a művészek hazájában  már kemény minuszokat mutat a hőmérő.  A Föld leghidegebb vidékén, az örök fagy országában az ott élő jakut nép híven őrzi még a 13. századból, Közép-Ázsiából hozott sámánisztikus gyökereit és az abból táplálkozó gazdag mese-és mondavilágát.

Az UNESCO által 2008-ban az emberiség szellemi kulturális örökségébe sorolt mitikus mesék középpontjában a mindenség közepén lévő Világfa áll, amely három részre – Felső-világ, Középső-világ, Alsó-világ – tagozódik. A Középső- világban élő emberek rendszeresen kapcsolatba kerülnek a másik két világ szellemeivel és istenségeivel, akik különböző alakot öltenek. Az ártó szellemek sok gondot okoznak a halandóknak, de az emberiség bátor hősei végül győzedelmeskednek a sötétség lényei fölött.

Ebben mesevilágban is megelevenednek a Jó és a Gonosz mesebeli figurái, a szerelmes pár, akit elválasztanak szülei, de mégis egymásra találnak, jégtündérek, a bátorság próbatétele.

A Jégkirálynő és Hókirály birodalmába kalauzolnak a Jakutföld Gyémánt Cirkusza artistaművészei. Külön kiemelés érdemelnek a káprázatos jelmezek, a számokat követő élő zene és a rendezés összhangja.  A Jakutföld Gyémánt Cirkuszának artistaművészei öt éven át Kínában képezték tovább tudásukat, hogy a lehető legprofibban jelenítsék meg az artistaművészet ismert zsánereit.

A Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mesében bohócok, hintaszám, kötéltánc, dobok és rúdszám és jégvirágakrobaták látványos bemutatói követik egymást. Nagy sikert aratnak a látványos produkciók, köztük és a Harcosok próbatétele, melyben a kinai rúd artistái bűvölik el a közönséget.

A Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja, Maka Gyula személyesíti meg az embereket segítő varázslót, míg Gábor Anita színésznő a gonosz ellenpárját, a Jégviharkirálynőt.

Jelmeztervező: Polyák Eszter

Koreográfus: Alena Batsian

Rendező: Murad Abdullaev

Fotó: Csillag György

 

Hófödte álom - Ősi cirkuszi mese

Fotósarok